23 °C Budapest

Bajban a keleti országok: bevándorlók nélkül tönkremegy a gazdaság?

Pénzcentrum
2008. július 4. 14:00

Kelet-Európában az elöregedés és a fogyó népesség miatt egyre nagyobb problémát jelent a szociális rendszerek fenntartása, amit a Világbank szerint azzal lehetne enyhíteni, ha az országok jelentős számú bevándorlót fogadnának be, ezzel ugyanis meg lehetne óvni a gazdaságot a munkaerő-kínálat beszűkülésétől, amit az idősödő népesség okoz.

Éveken keresztül Lengyelország, Ukrajna, Bulgária és a Balti államok exportálták a munkaerőt, viszont most ennek a fordítottjára lenne szükség ahhoz, hogy meg tudják állítani a demográfiai csökkenést, különben elfelejthetik a nyugati országokhoz való felzárkózást - figyelmeztetnek a Világbank szakértői.

A születések számának csökkenése például Ukrajnában ahhoz vezet, hogy 2025-re közel ötödével csökkenhet a lakosság száma. Ugyanez alatt az idő alatt Bulgária, Belorusszia, Litvánia, Lettország, és Oroszország lakossága pedig 10 százalékkal csökkenhet.

A kommunizmus bukása és az uniós határellenőrzések enyhítése óta több millió kelet-európai dolgozó hagyta el otthonát, és költözött át nyugati országokba a jobb munkalehetőségek miatt. Az anyaországok már jelenlegi is szenvednek a csökkenő munkaerő-kínálat miatt, és ha csak nem tudják valamilyen taktikával visszacsábítani a dolgozókat, új megoldást kell kitalálniuk a problémára.

Hazahívja a románokat a kormány!

A lengyelek jelenleg ezzel próbálkoznak legfőképp, a cél a nyugati országokban dolgozó lengyelek visszacsábítása. Emellett viszont már vannak próbálkozások arra is, hogy a szomszédos Belorusszia és Ukrajna munkaerejét elcsábítsák.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bolgár kormány szintén a saját állampolgárainak visszahívásával próbálkozik Macedóniából, Szerbiából, Ukrajnából, Oroszországból és Moldovából.

Annak ellenére, hogy a bevándorlás nem oldaná meg önmagában a kelet-európai országok problémáit, jelentős előrelépést jelentene a helyzet javíására.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 2. 16:27