17 °C Budapest

Orbán: jövedéki adó- és áfacsökkentés kell az állam extrabevételeinek megcsapolására! (4.)

Pénzcentrum
2008. július 2. 13:49

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20%-ról 5%-ra csökkentését javasolja egy most benyújtott javaslatcsomagjában a Fidesz - jelentette be a mai sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke és alelnöke. Orbán szerint "nincsen sem költségvetési, sem nemzetközi jogban fellelhető akadálya" a benyújtott javaslatoknak. Egyetlen kivétel ez alól a pártelnök szerint az, hogy az állam extra bevételeket szeretne továbbra is keresni a legkiszolgáltatottabb embereken. A Fidesz javaslatai alapján egy liter benzin ára 15 forinttal, egy liter tej ára 27 forinttal, 1 kg sertéscomb ára 129 forinttal mérséklődne. Orbán azzal indokolta a beterjesztett javaslatcsomagot, hogy "új korszakba lépett a világgazdaság, amelynek lesznek fájdalmas következményei". Egyre inkább úgy látszik, hogy az élelmiszerek és energiaárak emelkedése nem egy átmeneti jelenség, hanem azzal tartósan számolni kell. Ez viszont az állam bevételeit tartósan megemeli a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek kárára (pl. nyugdíjasok, kkv-k) - hangsúlyozta a pártelnök. A javaslatcsomag kapcsán Orbán emlékeztetett arra, hogy a 2002-es kormányváltás óta tegnap már 10. alkalommal emelkedett a lakossági gázár (július 1-től 9.9%-kal), míg az Eurostat adatai szerint tavaly hazánkban emelkedett az egyik legnagyobb mértékben (közel 13%-kal) az élelmiszerek ára. Hozzátette azt is, hogy Európa-szerte születnek javaslatok az élelmiszer- és energiaárak drágulási üteme megfékezésére. "Az ilyenfajta védekezéshez erős gazdaságra és cselekvőképes kormányra van szükség, Magyarország ma egyikkel sem rendelkezik, a kisebbségi kormány kifogást keres" - hangsúlyozta Orbán. "Aki időt nyer, az életet nyer, azonnal cselekedni kell" - szorgalmazta az ellenzéki pártvezér. Varga Mihály alelnök három javaslatot mutatott be: 1.) A benzin jövedéki adójának mérséklése arra szintre, amelyet minimálisan előír az Európai Unió (ez 1000 literenként 490 euro, amelynél már most is többet szed be a Fidesz adatai szerint az állam). 2.) Az alapvető élelmiszerek áfa-tartalma a jelenlegi 20%-ról 5%-ra csökkenjen. A kiosztott törvénytervezet szerint az alapvető élelmiszerek körébe a Fidesz a következő termékeket sorolja: sertéshús, marhahús, baromfihús, szalámi, szárazkolbász, sonka, párizsi, kolbász, húskonzerv, tojás, tej, sajt, tejtermékek (sajt nélkül), vaj, vajkrém, sertés zsiradék, étkezési szalonna, étolaj, margarin, liszt, rizs, hántolmányok, kenyér, péksütemények, száraztészta, cukor, burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs. 3.) A távhő áfája szintén 20%-ról 5%-ra mérséklődjön. A prezentáció szerint egy kiválasztott, átlagosnak mondott újpalotai lakótelepi 68 nm-es, nyugdíjas házaspár által lakott lakás fűtési költsége havi szinten mintegy 4500 forinttal csökkenne (31600 forintra csökkenne). Büdzséhatások Varga Mihály az adócsökkentések költségvetési hatásairól annyit mondott, hogy azok több tíz milliárd forintot is kitehetnek, de nehéz megbecsülni a pontos hatást a lakossági fogyasztás, illetve a fogyasztási rugalmasság bizonytalan alakulása miatt. A több tíz milliárd forintos állami bevételkiesés fedezetével kapcsolatban Orbán kérdésre válaszolva elmondta: az állami már eddig is többletbevételeket realizált az áremelkedéseken (a kormány 290 forintos átlagos benzinárral számolt idénre, míg jelenleg 320 forint körüli a kiskereskedelmi ár literenként) és a vártnál magasabb infláción, illetve bizonyos állami beruházásokon (pl. eszközbeszerzések) is lehetne spórolni. Emiatt úgy látja, hogy akár nullszaldós lehet a javaslatcsomag a büdzsére nézve. A javaslatokról jövő szerdán az Országgyűlés Házbizottsága tárgyal és a Fidesz abban bízik, hogy ennek keretében összehívják majd a parlament rendkívüli ülését. Így a javaslat július végén akár elfogadásra is kerülhet Orbán jelzése szerint. Csökkenne az infláció

A javaslatcsomag inflációs hatásaival kapcsolatban a Portfolio.hu kérdésére Orbán Viktor konkrét értékeket nem jelzett, de azt hangsúlyozta: "egy dolgot tudunk, hogy az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak".

A párt vezetői jelezték, hogy a ma bejelentettek mellett a következő időszakban további, az áremelkedések mértékének csökkentését, illetve árcsökkentéseket eredményező javaslatokat terjesztenek majd be a parlamentnek.

  
A Gyurcsány-kormány tavaly nyáron, az élelmiszerár-robbanás elindulásakor fontolóra vette, hogy az alapvető élelmiszerek árát a Fidesz által most javasolt mértékben csökkenti, de a feltételül szabott, éves szinten legalább 20%-os élelmiszerár-emelkedés nem következett be, így ősszel elállt ettől a lépéstől a kabinet.

Amint az elmúlt hetekben beszámoltunk róla, a szocialista frakció is élénken gondolkodik a távhő áfa-tartalmának mérsékléséről 20%-ról 5%-ra, amelyre lehetőséget adnak az EU-s jogszabályok is. A kormány emellett engedélyt kért az EU-tól a benzin jövedéki adójának mérséklésére is. Mindez növeli a Fidesz ma beterjesztett javaslatcsomagja parlamenti elfogadásának esélyeit.


2008.06.26 08:57
9.2 forinttal csökken a fuvarozóknak a gázolaj jövedéki adója - rövidebb kamionstop (2.)

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2008.06.20 13:38
Gyurcsány adóval kezelné a energiaárakat

2008.06.09 08:05
A kormány csökkentené a gázolaj jövedéki adóját

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem