Nem jelent több bevételt az államnak a magas benzinár!

Pénzcentrum
2008. június 16. 09:00

Már a kormányon belül is vitát váltott ki a magas benzinár, ugyanis egyesek szerint ez az államnak extra bevételeket jelent. A pénzügyminiszter azonban kijelentette, hogy a jövedéki adó fix adónem lévén, egyáltalán nem eredményez többletbevételt ha emelkedik az üzemanyag ára, a növekedés csak az áfabevételekben érezhető - írja a Napi Gazdaság.

A növekedés azonban ezen a területen sem olyan nagy, mint azt elsőre gondolná az ember, ugyanis a gázolaj jelentős részét fuvarozók veszik meg, akik ez után visszaigénylik az áfát, vagyis a bevétel növekedés csak a benzin árának emelkedése miatt lehetséges.

A kormány viszont leszögezte, hogy nem mond le az adóbevételekről, így más megoldást keresnek a fuvarozók terheinek enyhítésére. A fogyasztás azonban egyre változik az árak változásával, az adatok szerint az első 4 hónapban 2,3 százalékkal csökkent a benzin forgalma.

Vagyis összességében az állami bevételek egy fillér többletadó-bevételhez sem jutottak, erre Veres János pénzügyminiszter szerint akkor lenne esély, ha a lakossági fogyasztás jelentősen megemelkedne. Ha a jelenlegi trend folytatódik, az áfabevételek év végére akár 10 milliárd forinttal is a tervezett alatt maradhatnak.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19