Mennyit keresnek az amerikai elnökjelöltek?

Pénzcentrum
2008. június 13. 11:20

Nem kell félnie az amerikai elnökjelölteknek, hogy nem lesz meg a kenyérrevaló, de nem is a milliárdosi körből kerül ki az USA új vezetője - többek között ez derül ki a politikában kitüntetett szerepet kapó vagyonbevallásokból. Igaz, a tengerentúlon nem is annyira a vagyont és jövedelmet vizsgálják, hanem annak gyarapodását, illetve azt, hogy kellően adakozó kedvű-e a politikus. Mivel az egyes jelöltek az amerikai elnöki székért folytatott harcban előszeretettel hozzák fel versenytársaik vagyonosodását a jövedelembevallás nyilvánosságra hozatalával is próbálják bizonyítani: nincs semmi titkolnivalójuk.

A könyv a titka mindennek - látványos gyarapodás Obama vagyonában

A demokrata sziínekben induló Barack Obama vagyona 1 év alatt megduplázódott. aA Los Angeles Times szerint: 2006-ban eszközeinek értékét 0.455-1.125 millió dollárra becsülték, 2007 végén pedig már 2.02-7.35 millió dolláros szintet is elérhette vagyona. A jelentős vagyonosodás hátterében Obama két könyvének eladásából származó kiemelkedő bevételek (szerzői jogdíjak és előlegek) állnak. A Dreams From My Father és a The Audacity of Hope című könyveiből közel 4 millió dolláros profit folyt be tavaly.
A könyveiből száramazó bevételi források mellett szinte már eltörpül szenátori megbízatásából származó 2007-es jövedelme, mely 157 ezer dollárt tett ki.

Obama áprilisban tette közzé felesége és saját, 2000-2006-os időszakra vonatkozó adóbevallását,ezáltal vetélytársait is hasonló lépésre kényszerítetve. A házaspár jövedelme 2000-ben 240 ezer dollárt tett ki, ezzel szemben 2006-ban együttesen már 983 ezer dollárt kerestek. A jövedelem gyarapodásával - és a választási indulással - a házaspár adományozó kedve is nőtt, 2006-ban 60 ezer dollárt fordítottak jótékonysági tevékenységre (ez az összeg 2007-ben 2 - egyes sajtóinformációk szerint -40 ezer dollárra emelkedett) egyes sajtóinformációk szerint). Az adakozó kedv 2005-ben és 2006-ban megfigyelt felfutása ellenére sok kritikát kapott a demokrata jelölt. Támadói szerint ugyanis a jótékonysági kiadásaik (mely a kampányban résztvevő jelöltek image-nek szerves részét képezi) csak a választási indulása után emelkedtek, azelőtt a jövedelmük 1%-át sem érték el.


A tehetős McCain (-házaspár)

Ha adóbevallásról van szó, az elnökjelöltek komolyan veszik az ügyet, sajátos kiemeléseket alkalmazva a bemutatáskor. Így például a republikánus John McCain saját honlapján elérhető bevallásainak illusztrálásakor az adóbefizetéseken és a jótékonysági kiadásokon van a hangsúly, ami "természetes kiválasztásnak" is tekinthető, az éles választási kampány megköveteli a népszerűség növelése érdekében.

McCain vagyonának alakulását önmagában hiba lenne elemezni, mert jelentős vagyon van felesége nevén is. A Cindy McCain tuldajonában álló - édesapjától örökölt - Hensley & Company vállalattól 437.161 dollár jövedelmük származott (ez nem szerepel a fenti táblázatban). McCain felesége, a vállalat (amely egyébként az egyik legnagyobb sörszállítmányozó az USA-ban) elnöke - aki még május elején úgy nyilatkozott, hogy nem hozza nyilvánosságra adóbevallását - 6.1 millió dolláros vagyonról számolt be május végén (2006. évre vonakozóan).

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Bőségesen jutott jótékonyságra is az elmúlt években: 2006-ban 130 ezer dollárt (McCain jövedelmének 19%-a), 2007-ben 105 ezer dollárt adományoztak (McCain 2007-es jövedelmének 27.2%-a) a John és Cindy McCain Családi Alapítvány nevű szervezetnek, mely az összeget jótékony célokra használta fel.

A jelentős vagyon ellenére nem McCain volt a legtehetősebb republikánus politikus az elnökjelölti csatában, ugyanis Mitt Romney eszközeinek értéke 190-250 millió dollárra becsülhető. Romney az 1980-as években indított - tanácsadással és befektetésekkel foglalkozó - vállalkozásával lett sikeres üzletember.

Futottak még (de mennyire)!

Barack Obama nincs egyedül az elnökjelöltek között a könyvírás területén, hiszen Hillary Clinton Living History című (2003-ban bestseller-ré vált) könyvével jelentős jövedelemet ért el : egyes vélemények szerint közel 10 millió dollárt). Igaz az ebből származó bevételek fokozatosan csökkentek. Ennek ellenére az elnökjelöltségért harcoló (de a versenyben alulmaradt) Clinton sem panaszkodhat, mivel a 2000-2007-ig tartó időszakban 109 millió dollár jövedelemre tettek szert férjével közösen. Csak a 2007-es évben 20.4 millió dollárral nőtt jövedelmük, melynek nagyobb része a volt amerikai elnök, Bill Clinton beszédeinek köszönhető. Az exelnök tekintélyének mércéje, hogy még mindig megdöbbentően magas összegeket gyűjt személyes megjelenésével: egy szeptemberi londoni beszédéért 450 ezer dollárt kaszált, de nem ritka a 200 ezer dolláros egyszeri juttatás sem (vállalatoknak tartott előadásaiért cserébe).

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 23. 21:23