Az unió 15 országából származó pénzügyminiszterek a héten gyűltek össze Frankfurtban, hogy megvitassák a hihetetlen benzinárak hatásait, illetve a megoldás lehetőségeit. A francia javaslat, miszerint európaszerte csökkenteni kellene az üzemanyagokra kivetett adót, egyértelműen falakba ütközött, szinte egyhangúlag szavazták le annak ellenére, hogy az unióban egyre több sztrájk és tiltakozás bontakozik ki emiatt.
A kormányok az adó szintjének csökkentésével tudnák kompenzálni a magas világpiaci árakat, de ez egybehangzó tiltakozásba ütközött a hétfői ülésen. Azzal kapcsolatban egyetértenek a miniszterek, hogy a növekvő olajárak megállítása érdekében valamit tenni kell, de nem az adók csökkentése a megfelelő megoldás.
A becslések szerint az olajárak magasak maradnak, így valamilyen könnyítés mindenképpen szükséges, amire egy jó lehetőség az olaj spekulációs kereskedelmének fokozása.
Franciaország azután jelentette be a javaslatát, miután a halászok tiltakozásokba kezdtek a magas benzinárak miatt. A javaslat azt is szorgalmazta, hogy a vállalatok hozzák nyilvánosságra olajkészleteiket, aminek köszönhetően már így is rekord profitra tettek szert.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








