25 °C Budapest

Már februárban visszajár az adó - Nézzük mit kell tenned!

Pénzcentrum
2008. január 7. 08:15

Mától letölthető lesz az APEH honlapjáról az új elektronikus bevallási rendszer keretprogramja és a legtöbb magánszemélyt érintő új bevallástípus, vagyis a személyi jövedelemadó bevallására szolgáló nyomtatvány, a 0753-as - írja a Népszabadság.

Az új bevallási rendszer, illetve az ehhez készült program sokkal inkább felhasználóbarát lesz, mint a mostani: azt ígérik, átláthatóbbak, egységes szerkezetűek lesznek a nyomtatványkitöltést segítő magyarázatok, és az esetleg felmerülő kérdésekre a bevallások kitöltése közben, azok egyes sorainál felhívható panelekben is választ lehet majd kapni. Mindez az új technológiának köszönhető, amelyet elsősorban azért kért az adózási szoftverekkel foglalkozó szakma már jó ideje, mert a régi program csak a Windows-alapú rendszereken futott, az új keretprogram viszont platformfüggetlen, vagyis bármilyen operációs rendszerrel működő gépre feltelepíthető - igaz, csak a Java program segítségével.

Az első próbája élesben február 10-e környékén várható. Ekkor kell ugyanis a januári bérekről, kifizetésekről szóló bevallásokat, adatszolgáltatást beküldeni (a pontos határidő 12-e). Az ehhez szükséges 08-as ívet egyelőre tesztelik. A végleges verziót 10-re ígérte az APEH, ami azt jelenti, hogy a cégek az ez alapján elkészített, frissített bérszámfejtő programokat 15-e környékén kaphatják meg.

Ugyanakkor nem kötelező az új programot használni, aki nem akarja, még egy évig a régivel is kitöltheti és beküldheti a bevallásokat - az APEH mindkét rendszerhez elkészíti az elektronikus nyomtatványokat. Ahhoz, hogy a személyijövedelemadó-bevallást a régi vagy az új internetes rendszerben tudja kezelni valaki, elég a keretprogramot letöltenie a gépére, ám ahhoz, hogy el is tudja küldeni az APEH-nek, már regisztrálnia kell a kormányzati ügyfélkapun. Tavaly a bevallók többsége csak a kitöltéshez használta az internetet, és kinyomtatva, postán adta fel bevallását. Az elektronikus benyújtást azzal próbálja most ösztönözni a kormány, hogy annak, aki ezzel él, egy hónappal korábban, február elsejétől visszautalhatja az APEH az adóját, ha visszajár.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17