1 °C Budapest

Kirúgtuk az offshore cégeket: kié lesz a jövő?

Pénzcentrum
2007. október 24. 10:00

2002 óta a jogszabály módosítások következtében nem lehetett több offshore céget alapítani. Ugyan már addig sem volt túl sok, közel ezer, a számuk a korlátozó intézkedések hatására folyamatosan csökken, és hamarosan valószínűleg végleg el fog tűnni a magyar gazdaság színteréről - írja a Napi Gazdaság.

2002-ben a közel ezer cégből mindössze 560 adott adóbevallást, 2005-ben viszont már kevesebb mint 500-an. A legnagyobb mértékben a tavalyi év során tűntek el, mivel megszűnt az offshore státusz, így a korábbi kedvezményes 4 százalékos adókulcs helyett már ők is a 16 százalékos kulcsot fizethetik.

Emellett azért maradt néhány kedvezmény is, mint például az, hogy a jogdíjak, és a csoporton belüli kamatbevételek 50 százalékával csökkenthető az adóalap, de ez még így is túlzott tehernövekedést jelentett a cégeknek, sokan végelszámoltak, vagy külföldi fióktelepet nyitottak, és így máshol fizetik a társasági adót. A szolidaritási adó bevezetése pedig szintén nem könnyítette meg a terheket.

A kormány offshore cégekkel szembeni politikája viszont nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyanis milliárdokat fizettek be a költségvetés számára, ami cégekre lebontva 24 millió forintot jelent. Ez a hazai cégek átlagos 1,2 millió forintjához képest túlságosan jelentős, még akkor is, ha kevesen voltak ezek a cégek.

A kormány valószínűleg felismervén a kieső bevételeket, új forrás után nézett, és most a holding cégek vannak porondon. Bár még sok hiányosság van, például korlátozva van a devizás könyvelés, de az osztalékbevételek adómentesek, és a részesedés értékestése sem keletkeztet adófizetési kötelezettséget a holdingok számára.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Emellett a kormány kedvezően módosítaná az ellenőrzött külföldi társaság fogalmát is, nem minősülne ellenőrzöttnek az EU, Az OECD és a Magyarországgal adóegyezményt kötött országokban működő társaság.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?