14 °C Budapest

Eltűnt a társadalmi ösztöndíj

Pénzcentrum
2007. október 16. 08:30

A megkérdezett oktatók az elmúlt évek során nem találkoztak olyan diákkal, aki vállalati társadalmi ösztöndíjat kapott volna - derül ki a Napi Gazdaságból.

A rendszerváltás előttről még ismerősnek tűnő konstrukció szerint havi fixért arra kötelezik magukat a diákok, hogy az ösztöndíjat fizető cégnél helyezkednek majd el. Korábban egyébként vissza is lehetett élni ezzel a támogatással, akadt, aki gyermekének adott ösztöndíjat saját cégénél, míg mások alapítványoknak utaltak összegeket, melyekből adták aztán az ösztöndíjakat.

Szakértők szerint a legális vállalati ösztöndíj visszaszorulásának egyértelmű oka, hogy az ilyen típusú kapcsolat egyik félnek sem érdeke. A vállalatok ugyanis válogathatnak a végzősök között, a frissen végzettek pedig nem feltétlenül a céghűséggel érhetik el a jobb előrejutási lehetőségeket, jobban járhatnak, ha sok helyen megfordulnak, s minél több időt töltenek gyakorlati időn, neves foglalkoztatóknál.

Manapság már gyakori, hogy a diákok inkább a tervezett pályának megfelelő vállalatnál vállalnak részidős munkát, az itt megkeresett összeg felér egy ösztöndíjjal, igaz, a közterheket is meg kell utána fizetni.

Az is előfordul, hogy a vállalatok adott munka elvégzésével bíznak meg végzős egyetemi hallgatókat. Ehhez vagy finanszíroznak számára egy kutatóhelyet valamelyik tanszéken, vagy akár a diplomamunka elkészítését is támogatják. Igaz ez utóbbi esetben gyakori, hogy a bizalmas céges információk miatt titkosítani kell a szakdolgozatot.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm