18 °C Budapest

Iparűzési adó kicsit másként: tiltakozik az érdekvédelem

Pénzcentrum
2007. augusztus 7. 15:00

Amennyiben a parlament megszavazza a jelenleg terítéken lévő törvényt, a brit önkormányzatok jogot kapnak arra, hogy helyi iparűzési adót vessenek ki az illetékességi körükben gazdasági tevékenységet folytató szervezetekre, melynek mértéke akár a 10 százalékot is elérheti.

Az új adófajta természetesen széles közű ellenállást váltott ki a különböző érdekvédelmi szervezetek részéről, melyek úgy érzik az országgyűlés kiszolgáltatja őket az önkormányzatoknak. Becsléseik szerint pedig az újabb sarc évente akár 1,5 milliárd fonttal rövidítheti meg őket.

A Brit Kereskedelmi Kamara elnöke elmondása szerint már most is 42 kiemelt terület van az országban, ahol a gazdálkodó szervezeteket pótlólagos iparűzési adóval sújtják. A kamara véleménye szerint a kiemelt területek egész országra való kiterjesztése nem indokolható.

Az ellenérzésekkel küzdők sorába sorakozott fel a Brit Kiskereskedelmi Konzorcium is, mely az előzetes számítások alapján fél milliárd fontra becsüli a kiesést. A konzorcium elnöke úgy vélte, az önkormányzatoknak adott jogot körülbelül olyan kevéssé értelmes cselekedet, mintha a képviselők Micimackóra bíznák a mézes bödönök őrzését.

A BRC elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem támogatják az olyan jellegű adók kivetését, ahol az adókivetésre jogosultnak nem kell szembenéznie az érintettekkel, vagyis nem kötelezett arra, hogy tárgyaljon a megfelelő érdekvédelmi szervezetekkel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A helyi iparűzési adó kereteit kidolgozó parlamenti bizottság tagja azonban biztosította az ellenérzéseiknek hangot adó szervezeteket, hogy minden szükséges lépést megtesznek majd annak érdekében, hogy az új törvény ne hozza aránytalanul előnytelen helyzetbe a vállalkozásokat.

Senkit ne tévesszen meg a látszat, a tervezetben szereplő brit, helyi iparűzési adó csupán nevében hasonlít magyar társára, így mivel az adó alapját nem ugyanaz a tétel képezi, a brit változat nem fogja gondolkodásra késztetni az Európai Bizottság tisztviselőit.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem