A régióban a magyarok fizetik a legtöbb adót - a kormány bővítené az adófizetők körét

Pénzcentrum
2007. március 30. 10:00 2 perc

Várhatóan a mai nap folyamán kerül a parlament elé a kormány adóalap- és az adózók körének bővítéséről szóló törvényjavaslata, jelentette be Veres János pénzügyminiszter a Pénzügykutató Zrt. által rendezett konferencián -írja a Napi.

Az újításra többek között azért van szükség, mert hazánkban jelenleg a lakosság igencsak szűk rétege fizet adót: a 4,3 millió személyi jövedelem bevallást készítő munkavállaló közül csupán 3 millióan fizetnek be bizonyos összeget az államkasszába, s nem kevésbé rossza a helyzet a vállalkozások esetében sem.

A 315 ezer működő társas vállalkozás több mint egy harmada vagy veszteséges, vagy nulla forint adót fizet, míg a 321 ezer egyéni vállalkozó közül 210 ezer nem fizet adót.

László Csaba, volt pénzügyminiszter szerint nem csupán azzal van baj, hogy szűk az adófizetők köre hazánkban, de Magyarország eközben szembemegy a nemzetközi adócsökkentési hullámmal és növeli a terheket. Így bár a magyar adóbevétel GDP-n belüli arány nem éri el a az Európai Unió átlagát, a régiós versenytársak közül erősen kiemelkedik.

A szakember a munkaadói járulékok és a vállalkozásokat érintő kiegészítő adok csökkentésében látja az adórendszer majdani átalakításának lehetőséget, amely a helyi iparűzési adó egy másik adófajtával való kiváltását is magába foglalná. Az adóemelési lehetőségek közül pedig az áfa 22-23 százalékra való növelését, valamint az értékalapú ingatlanadó bevezetését említette.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A központi és a helyi önkormányzatok tevékenységének részleges összevonása is szükségessé válhat, László szerint.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?