Korábban éppen az ügyfelek érdekében kezdtek el folyószámla-hitelkeret terhére APEH-inkasszót teljesíteni a bankok, az adóhatóság ugyanis a pénzintézetekre bízta, hogyan teljesítik a megbízásokat. A bankok attól akarták megóvni a vállalkozókat, hogy az inkasszó miatt zárolják a számlájukat és így forgalomképtelenné váljon a vállalkozásuk. Így azonban a cégvezetőnek már nem csak a megcsappanó pénzállomány miatt kell aggódnia, hanem a kamatterhek miatt is - írja a Napi Gazdaság.
Van azonban egy kiskapu. A rendelet szerint abban az esetben lehet a hitelkeret terhére inkasszót teljesíteni, ha a bank vagy az ügyfél másképp nem rendelkezik.
Vagyis az a vállalkozó, aki el akarja kerülni, hogy az APEH kamatozó hátrányba kergesse, a hitelkeretet ajánló banknál kikötheti, hogy a folyószámla-hitelkeret terhére nem lehet a beszedést végrehajtani. Ha viszont az ügyfél így tesz, lényegében használhatatlanná teszi a hitelkeretet, mivel az egyes tranzakciók, illetve azok indítói között nem lehet diszkriminálni. A bank tehát valamennyi, a betét összegét meghaladó megbízást el fogja utasítani. Egyesek szerint az új szabályozás nem old meg mindent. Ők egy Legfelsőbb Bíróságon született döntésre hivatkoznak, amely szerint az ügyfél nem kényszeríthető olyan célból kölcsön felvételére, amihez nem járul hozzá.
Gondot jelent az is, hogy milyen típusú számlákra terjed ki az inkasszós jog. A vonatkozó kormányrendelet szerint ha az adós fizetői számláin nincs megfelelő keret, az APEH a vállalkozások egyéb számláiról is szedhet be pénzt. A bankok általános véleménye szerint a hitelkártyák mögött álló háttérszámlák nem tartoznak abba a körbe, amelyről az APEH inkasszálhat, ám az MKB-nál a Széchenyi kártya hitelkeretének terhére engedélyezik az inkasszót. A bank arra hivatkozik, hogy a Széchenyi kártyás hitel folyószámlahitel, ezért inkasszálható. Az egyéb hitelekből elvben nem lehet inkasszálni, ám az előfordulhat - hívták fel a figyelmet a hitelintézetnél -, hogy a beruházási hitel időarányos részletének lehívása után a folyószámlára érkező pénzre már teljesül az APEH-inkasszó.
Az adóhatóságnak nincs információja arról, hogy a pénzintézetek milyen forrásból teljesítik az inkasszóra vonatkozó megbízást, így nem tudnak olyan esetről sem, amikor hitelkeret terhére szedték be a tartozást.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakértői vélemények szerint az APEH egy új szabályozással önmaga kötötte meg saját kezét. Az új szabályok szerint az adóhatóság a vállalkozások számlái közül egyszerre csak egyre nyújthat be inkasszós megbízást, amelynek teljesítésére a banknak 35 napja van. Ma már a kis- és középvállalatok döntő része is több pénzintézetnél vezet számlát, a befolyó pénzek ügyes áramoltatásával pedig az inkasszó kifizetése hosszú hónapokra elkerülhető.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








