29 °C Budapest

Kevesebben dolgoznak kisebb reálbérért

Pénzcentrum
2007. június 19. 09:15

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészében a 2007. január és április közötti időszakban átlagosan 2 millió 770 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek összességében 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-áprilisi reálkereset (a fogyasztóiár-index 8,6%-os növekedése mellett) 6,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az idei év első négy hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában pedig mintegy 1 millió 942 ezren dolgoztak.


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 181 900 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 169 000 Ft-ot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 216 300 Ft volt, ez az összeg az évente esedékes, egységesen januárban fizetendő egyhavi külön juttatást is tartalmazza.

Január-áprilisban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 3,6%-kal, a versenyszférában dolgozóké 10,2%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (20,2%), a kereskedelem, javítás (12,3%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (11,7%) és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,0%) gazdasági ágban. A keresetek itt mutatkozó növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedése alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

A nettó keresetek átlagosan 1,2%-kal emelkedtek. Ezen belül a versenyszférában 3,1%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél 1,7%-os csökkenés következett be. A nettó keresetek lassú növekedési ütemében meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 112 700 Ft-ot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 100 Ft-ot, a szellemi foglalkozásúaké 145 900 Ft-ot.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 191 300 Ft-ra nőtt, 7,5%-kal haladta meg az előző év január-áprilisi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-áprilisban átlagosan 4,9% volt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 16. 16:05