2 °C Budapest

Nem lesznek eredményesek a bértárgyalások?

Pénzcentrum
2006. október 19. 11:00

A jövő hét pénteken induló bértárgyalások lehet, hogy eredménytelenül zárulnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.

A jövő hét pénteken induló bértárgyalások lehet, hogy eredménytelenül zárulnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban - írja a Világgazdaság.

A szakszervezeti oldal a magas inflációra hivatkozva 8-10, míg a munkaadói oldal legfeljebb 3-4 százalékos bruttó béremelést javasol. Pataky Péter, az MSZOSZ megbízott elnökének nyilatkozata szerint ahhoz, hogy a reálbér ne csökkenjen legalább 10 százalékos bruttó bérnövekedésre volna szükség.

A megszorítások miatt a kormányzati oldal is a mértéktartó bérajánlásban érdekelt, derül ki Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkárának nyilatkozatából. A közigazgatásban valószínűleg bérbefagyasztásra kerül sor, így a versenyszférában sem javasolhatnak komolyabb emelést. Az állami vállalatokat is nehéz helyzetbe hozhatná egy magasabb emelési javaslat, hiszen itt a szakszervezetek az OÉT-ajánláshoz ragaszkodnak.

Ez a versenyszférában is hasonlóan működik, így például a Huntraco Zrt.-nél is. Ugyanakkor Kasza Lajos HR-igazgató elmondta, hogy az irreálisan magas ajánlást nem veszik figyelembe, hiszen a 2006-os eredményhez tudnak igazodni a jövő évi bérkalkulációnál.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Dávid Ferenc szerint előfordulhat, ami már 1995-ben megtörtént, hogy nem születik ajánlás, pedig Pataky Péter szerint mindenképpen szükség lenne rá. Tavaly egy hároméves minimálbér-megállapodás is született, e szerint 2007. január elsejétől 65 500 lenne a minimálbér, a szakképzettek minimális bére ettől 10, és 15 százalékkal magasabb is lehet. A megállapodással kapcsolatosan a munkaadói oldal véleménye nem egységes, a Kisosz és az Áfeosz inkább felmondaná, a VOSZ pedig inkább felülvizsgálná azt.

A VOSZ két javaslattal is előállt: az első javaslat szerint a munkaerő-piaci alap foglalkoztatási részének központi keretéből csoportosítanának át munkahelymegőrző támogatásra. Ez Csizmár Gábor, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára szerint nem jó ötlet, hiszen ez a módszer már 2002-ben sem volt eredményes. A másik javaslat: a vállalati szintű kollektív szerződésben is el lehessen térni lefelé a garantált bérminimumtól. Az államtitkár szerint ez csupán akkor lehetséges, ha ezt a szakszervezetek is támogatják, amelyet azonban Pataky Péter ezt elképzelhetetlennek tart.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?