19 °C Budapest

Milliárdosok veresenye: az oroszok mindent visznek

Pénzcentrum
2006. szeptember 6. 10:30

A Wprost című lengyel hetilap hagyományaihoz híven idén is összeállította a száz leggazdagabb kelet-közép-európai listáját, amit változatlanul az orosz Roman Abramovics vezet 19,5 milliárd dolláros vagyonával, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 4,5 milliárd dollárt keresett. Azonban honfitársainak sincs okuk a szégyenre, ugyanis az első tíz helyen abszolult orosz uralom van.

A százak összvagyona 257,5 milliárd dollár, ami 74 százalékkal több a tavalyinál. Ha a listán szereplő 48 orosz, 15 ukrán, 14 lengyel, 9 román, 4 szerb, 3 cseh, 3 horvát, 2 bolgár és 2 lett vagyonát összeadva országot alapítana, az a világon a 23. leggazdagabb volna, megelőzve Szaúd-Arábiát. A lista első tíz helyét oroszok foglalják el; az igazi meglepetés az ukránok előretörése, akikből a tavalyi nyolcnál most héttel több került be.

Először jelent meg idén ebben a névsorban az orosz Szulejman Kerimov, aki 8 milliárd dollárjával egyből a 10. helyen kezdhet. Ezzel szemben még az 1,36 milliárd dollárjával a leggazdagabb lengyel, Jan Kulczik is csak a 41. Azt, hogy ebben a régióban azért még igen sok függ a hatóságok bizonytalan kegyétől, jól mutatja, hogy a szupergazdagok közül egyre többen költöznek Londonba.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?