Az országgyűlés hivatala a pótdíjakkal, különböző költségtérítésekkel, a frakcióknak utalt működési és ellátási támogatásokkal együtt összesen mintegy 4 milliárd forintot fizetett ki 2005-ben - írja a Napi Gazdaság.
Közvetlenül a képviselői pozícióval járó tiszteletdíj 1,745 milliárd forintot tett ki, ennek 56 százalékát adja a havi bruttó 210 ezer forintos alapdíj, a fennmaradó csaknem 759 millió forint az alelnöki, jegyzői, bizottsági elnöki, alelnöki, tagsági, valamint képviselőcsoport-vezetői pótdíjakból jön össze. Ezek egyenként a díj 40-180 százalékát teszik ki.
Az Országgyűlés alelnökei így havi bruttó 588 ezer forintról indulnak, az állandó bizottságok elnökei havi bruttó 420, az alelnökök 378, a bizottsági tagok 294, a frakcióvezetők pedig 562 ezer forintos alap- és pótdíjjal rendelkeznek.
Nagy összegű pótdíj azonban nem minden képviselőnek jár, azonban a költségtérítési keretből bőven jut mindenkinek. A hivatal ugyanis a képviselők nyilatkozata alapján havi rendszerességgel utal az alapdíj bizonyos százalékában meghatározott, adó és járulékmentes utazási, valamint szállásköltség térítést. Ez utóbbi az alapdíj 50 százaléka, azaz 105 ezer forint, s azok a honatyák igényelhetik akik nyilatkozatuk szerint nem budapesti illetőségűek, a hivatal pedig nem tud számára olyan szállást biztosítani amelyet elfogadna. A lakhatásra tavaly mintegy 343 millió forintot áldoztak, összesen 2773 képviselő élt ezzel a támogatással.
A munkába járás költségeit is busásan fedezi az Országgyűlési Hivatal. Ennek összege havi 147 és 336 ezer forint között mozoghat, attól függően, hogy ki milyen messze lakik a fővárostól. Erre tavaly 1 milliárd forint folyt el.
Azonban itt még nem ürült ki teljesen a pénzeszsák, ugyanis a frakciókon keresztül is támogatják a képviselőket. Az úgynevezett működési keretből a működési költségeket fedezhetik (informatika, gépkocsi, telefon). Erre tavaly összesen 661,4 millió forint ment el.
A képviselők munkáját ezen felül még segítik a hivatal által biztosított ingyenes szolgáltatások, mint a telefon- és az informatikai hálózat használata vagy az egészségügyi szolgáltatások, de a képviselők a tömegközlekedési eszközöket is ingyenesen használhatják.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








