9 °C Budapest

7 mrd Ft civil szervezeteknek

Pénzcentrum
2006. március 6. 09:19

A Nemzeti civil alapprogram keretében idén is hétmilliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek - írja a kormányzati portál. Ebből 5.5 milliárd forint a működési költségekre, 1.5 milliárd pedig a szakmai programokra jut.

Főként a régiókban működő civil szervezetek és az országos hatáskörű szervezetek, egyesületek jelentkezését várják a Nemzeti civil alapprogram (NCA) március elején kiírt pályázataira. Emellett külön lehet pályázni az egyszázalékos kampányok finanszírozására. Ez a támogatás ahhoz nyújt segítséget, hogy a különböző civil szervezetek képesek legyenek kampányt folytatni a személyi jövedelemadóból számukra felajánlható egy százalék megszerzése érdekében.

A 2005-ben működési célra igénybe vett támogatások elszámolási határideje ez év májusa. A március elején működési célra kiírt pályázatok összege ebben az évben 5.5 milliárd forint, emellett 1.5 milliárd forintot szakmai programokra fordíthatnak a civilek.

NCA-támogatásban részesülhetnek mindazok a Magyarországon nyilvántartásba vett magánalapítványok és társadalmi szervezetek (kivéve a munkaadói- és a munkavállalói érdekképviseleteket, pártokat és biztosítóegyesületeket), amelyek legalább egy éve ténylegesen működnek.

A pályázati anyagok elektronikusan a www.nca.hu, a www.allamkincstar.gov.hu, valamint a www.civil.info.hu internetes oldalakon jelentek meg. A teljes pályázati dokumentáció bármelyik említett honlapról letölthető. A pályázatok beadási határideje április 3.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A támogatási összegek felosztásáról a civil szervezetek képviselői közül választott kollégiumok döntenek. A kollégiumi tagok szombaton vették át megbízólevelüket az esélyegyenlőségi minisztertől. A támogatási rendszer működésének alapelveit az alapprogram elvi irányító testülete, a szintén civil képviselők többségéből álló Tanács határozza meg.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem