29 °C Budapest

560 dollár felett az arany, meddig mehet még?

Pénzcentrum
2006. január 16. 18:23

Ma reggel 560 dollár fölé emelkedett az arany unciánkénti ára, utoljára 25 éve járt hasonló szinteken, a trend egyelőre töretlen, így újabb csúcsok következhetnek. A fundamentális elemzés oldaláról az arany kereslet mögött a magas üzemanyagárak, az iráni atomprogram miatti aggodalmak, a dollár gyengülése, valamint a madárinfluenza terjedésétől való félelmek látszanak meghúzódni.

Az utóbbi napok emelkedésében piaci pletykák szerint egy közel-keleti jegybank vásárlásai játszották a főszerepet, ami tekintettel az iráni folyamatokra nem állhat túl messze a valóságtól. Néhány piaci szereplő már az 1980-as eseményeket kezdi idézni, amikor is az arany árfolyama 850 dollárig emelkedett, javarészt a közel-keleti keresletnek miatt.

A technikai elemzés oldaláról az árfolyam emelkedő trendben van, mely trendben még a decemberi nagy korrekció sem okozott sérülést, sőt inkább csak megerősítette azt. Egy decemberihez hasonló korrekció ugyanakkor lassan ismét időszerűvé válhat, mivel az elmúlt hetek meredek emelkedése a relatív erősségi indikátorokat az extrém régiók felé hajtotta, ami utalhat a nemesfém túlvásárolt állapotára.

Ellenállásokról nehéz beszélni egy emelkedő trend esetén, így célszerűbb inkább a támaszokra helyezni a hangsúlyt, melyek esetleges áttörése vezethetne korrekció kialakulásához.

Az első közelebbi támaszvonal 550 dollárnál húzódik, míg a második 535 dollárnál található. A meghatározó trendvonal ugyanakkor jelenleg csak 440 dollár mélységében húzódik, melynek áttörése hozhatna esetleg trendfordulót a 4 éve tartó emelkedésben. A piac mindenesetre nagyon idegesnek látszik a jelenlegi szinteknél, a napon belüli több dolláros elmozdulások egyértelműen erre utalnak. Bár valóban sok a bizonytalansági tényező jelenleg a világban, ami a biztosasbb befektetési formák felé tereli a tőkét, nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor, hogy a piacok gyorsan immunissá tudnak válni ezekre a tényezőkre. Újabb negatív hírek hiányában pillanatok alatt meg tud változni a hangulat, ami az árfolyam alakulásában is nagy változást hozhat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?