Július 9-én 16 óráig el kell távolítani az önkormányzati és európai parlamenti választáson indult jelöltek és jelölőszervezetek plakátjait a közterületekről.
Tegnap az MTV Este Extra című műsorának egyedüli vendége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, aki így mintegy háromnegyed órás interjút adott Magyarország jelenéről és jövőjéről. A kormányfő jelezte, hogy amennyiben 2006-ban újraválasztják az MSZP-t, nem alakít kormányt, ha azonnal nem bólintanak rá reformjavaslataira, és az első száz napban a szokásos kabinet-összeállítási procedúrával kell bíbelődnie ahelyett, hogy a változásokat tudná sínre tenni - írja jegyzetében a Népszabadság.
Gyurcsány ezzel a tudatos módszerrel a rendszerváltás óta hatalmon lévő öt kormány hibáit orvosolná. Véleménye szerint egyik kormány sem mert belekezdeni pl. az államháztartási, vagy az egészségügyi rendszer reformjába. A kormányfő ismét megerősítette, hogy célja az euró 2010-es bevezetése és ennek érdekében sok intézkedést fognak 2006-2008 között meghozni. Utalt arra, hogy nagy reformok elindítására lehet számítani közvetlenül a választások után már az első 100 napban. Gyurcsány szerint a kereskedőket is érdekeltté kell tenni abban, hogy a közös valuta bevezetésénél lefelé igazítsák az árakat.
A miniszterelnök szerint az lenne helyes, hogy ne vezéregyéniségek (ő és Orbán Viktor), hanem jövőbeli elképzelések, és azok megvalósíthatósága feszüljön egymással szembe, a választópolgárok pedig ne egyes politikusok, vezető egyéniségek alapján adják le egy bizonyos pártra a szavazatukat, hanem azok választási programjára. Gyurcsány hozzátette: ő nem 4 éves kormányzati ciklusokban, hanem folyamatokban gondolkodik, és amit elkezd, azt szeretné is befejezni.
************
Gyurcsány reformlépésekkel kapcsolatos jelzései pozitívan értékelhetők, de nagy szépséghibájuk, hogy konkrétumok továbbra sem hangozottak el. A különböző elemzői műhelyek az egyes évekre komoly, a GDP legalább 1.5%-át kitevő hiánylefaragást tartanak szükségesnek az euró 2010-es bevezetési esélyének életben maradása érdekében. Ez komoly politikai kockázatokkal is jár. A lefaragások szándékának előre jelzése a választási kampányban új, de fontos elemnek számít.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A parlamenti választások a törvényi és a naptári keretek miatt várhatóan áprilisban lesznek, míg az önkormányzati választásokra rendszerint szeptember környékén kerül sor. A fenti Gyurcsány-nyilatkozat alapján nem egyértelmű, hogy a reformok elindulására már a tavaszi, vagy csak az őszi referendumot követően lehet számítani. Az önkormányzati választások "sikere" érdekében inkább a későbbi elindítás a valószínűbb. Kérdés, hogy a piac hajlandó-e még addig időt adni a változások elindulásának...
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








