-2 °C Budapest

Ketten kamatot akartak emelni - kik ők?

Pénzcentrum
2005. november 18. 14:01

A Monetáris Tanács 12 jelen lévő tagja közül Adamecz Péter és Auth Henrik MNB-alelnökök 25 bp-os kamatemelésre szavaztak a Tanács október 24-i, legutóbbi kamatmeghatározó ülésén - derül ki a most közzétett jegyzőkönyvből. A gazdasági és pénzügyi folyamatok áttekintése után a Tanács a jegybanki alapkamat szinten tartását és egy 25 bázispontos kamatemelés lehetőségét vitatta meg. 10 tag az irányadó ráta 6%-on való tartására voksolt. Most először tették név szerint is közzé a szavazatokat. Bánfi Tamás hiányzott az ülésről.

A Tanács tagjai között egyetértés mutatkozott abban, hogy az inflációs folyamatok a kitűzött célok szerint alakulnak. Ugyanakkor az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a befektetők bizonytalansága a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét és a konvergencia pályát illetően. Ez utóbbi csak látszólag oldódott meg az euró-bevezetési céldátum újbóli deklarálásával, hiszen ahhoz konkrét intézkedések egyelőre nem kapcsolódtak, aminek hiányában a piaci szereplők nem tekintik hitelesnek a konvergencia-programban feltüntetett számokat.

A jegyzőkönyv szerint a 2005-ös költségvetési deficitcél megemelése és a 2006-ra benyújtott költségvetésben szereplő, a konvergencia-program előirányzatát jelentősen meghaladó költségvetési hiány nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a némileg kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben érezhetően megemelkedett a forint befektetésektől elvárt kockázati prémium.

A jegybanki alapkamat változatlansága melletti érvelésben egyesek arra helyezték a hangsúlyt, hogy az inflációs célkövető rendszer logikája szerint nincs szükség kamatemelésre, mert a kitűzött inflációs cél teljesíthető a jelenleg előretekintve kirajzolódó monetáris kondíciók mellett.

A jegybanki kamat szinten tartása az infláció várható csökkenése miatt nem jelent monetáris lazítást. Többen kiemelték, hogy az elmúlt időszak fejleményei a Tanács számára nem jelentettek változást a gazdaság egyensúlyi helyzetének megítélésében. A Tanács több tagja is hangsúlyozta, hogy a jegybanki alapkamat szinten tartása a hosszabb ideje tartó kamatcsökkentési periódus után már önmagában is képes jelezni, hogy a jegybank a jövőben fokozott figyelmet szentel a megnövekedett piaci kockázatoknak.

A kockázati prémium emelkedésére az összességében továbbra is kedvező nemzetközi környezetben, elsősorban ország-specifikus tényezők következtében került sor, ezért az MNB-nek a jövőben fel kell készülni a piaci folyamatok további kedvezőtlen alakulására. Miközben a régióban a növekvő politikai kockázatok kivárásra ösztönözhetik a befektetőket, a hazai költségvetési folyamatokban továbbra is jelentősek a felfelé mutató kockázatok. Ugyanakkor a Tanács több tagja is hangsúlyozta, hogy habár a kamatprémium elvárások megnövekedtek, tükrözve a hazai fundamentális folyamatok és a magyar konvergencia-folyamat kedvezőtlenebbé váló megítélését, ez elsősorban a további kamatcsökkentési kilátásokat befolyásolja.

Egyes tagok szerint a folytatódó világpiaci inflációs nyomás és az ezzel járó kamatemelések miatt a közel jövőben a historikusan továbbra is kedvező nemzetközi pénzügyi környezet romlására lehet számítani, miközben a hazai egyensúlyi folyamatok piaci megítélésében nem számítanak kedvező változásra. Szerintük egy mostani kisebb kamatemelés csökkentené a sebezhetőséget és erősítené a jegybank hitelességét.

A kedvező inflációs környezet ellenére olyan nagyságrendűnek látják a közvetett inflációs kockázatokat, ami alapján jelen helyzetben az inflációs célkövetés rendszere proaktív monetáris politikát kívánna meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A Monetáris Tanács elnöke, Járai Zsigmond az érvek elhangzása után szavazásra bocsátotta a kamat 6.00%-os szinten tartásának és a 25 bp-os emelésnek a lehetőségét. A Tanács tagjai közül tíz fő a szintentartás, két fő pedig 25 bp-os kamatemelés mellett szavazott.

A Tanács következő kamatmeghatározó ülését 2005. november 28-án tartja, amelyről 2005. december 16-án 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

2005.10.24 14:00
Megszakadt a sorozat - megálljt "parancsolt" az MNB, itt a közlemény is (3.)

2005.10.24 15:09
A kamatemelés is napirenden volt!!! - név szerint ismertté válik a döntés

2005.10.24 15:44
Mi számít igazán a következő kamatdöntéseknél? - Emelés csak nagyobb árfolyam-ingadozás esetén (2.)

2005.10.27 06:20
Morgan Stanley: ki mit gondolhat a kamatemelésről?


HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
hrbonbon  |  2023.12.06 23:54
NEARSHORING The practice of transferring a business operation to a nearby country, especially in pr...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
hrdoktor  |  2023.12.04 10:06
Sokan szükséges rosszként tekintenek az üzemorvosi vizsgálatra, pedig nemcsak a munkáltató, hanem a...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 8. péntek
Mária
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem