Az előttünk álló hét makrogazdasági adatok/jelentések tekintetében igencsak sűrűnek mutatkozik, ez látható az alábbi táblázatokból is. Ma délután nyilvánosságra hozza harmadik negyedéves GDP-növekedési gyorsbecslését az Ecostat, a Magyar Nemzeti Bank pedig közzéteszi a konvergencia-folyamattal kapcsolatos jelentését. Elképzelhető, hogy utóbbi kapcsán piacbefolyásoló információk látnak majd napvilágot a sajtótájékoztatón a jövőt illetően. Holnap a Reuters publikálja a 10 új EU tagállamra vonatkozó negyedéves jelentését (elemzők szerint mennyire felkészültek az országok az euró-bevezetésre). Szerdán a Pénzügymnisztérium tart tájékoztatót az államháztartás októberi folyamatairól, megtudhatjuk a váratlanul alacsony havi deficit okait. Csütörtökön az Európai Bizottság jelenteti meg a 25 EU-tagállamra vonatkozó őszi gazdasági előrejelzését. Pénteken most először név szerint is megtudhatjuk, hogy az egyes Monetáris Tanács tagok milyen tartalmú kamatdöntést támogattak, megjelenik ugyanis az október 24-i döntés jegyzőkönyve.
A régióban a mai lengyel inflációs, illetve a holnapi szlovák GDP-adatra érdemes odafigyelni, emellett a fejlett piacokon számos releváns információ lát napvilágot a következő napokban. Kedden megtudhatjuk, hogy milyen ütemben nőtt Németország, illetve az euró-zóna GDP-je a harmadik negyedévben, hogyan alakult a ZEW német gazdasági hangulat-index novemberben, illetve mekkora termelői árdrágulás következett be az Egyesült Államokban a múlt hónapban.
Még e napon kerül sor Ben Bernanke leendő FED elnöknek a Szenátus Bankbizottsága előtti meghallgatására. Szerdán az amerikai fogyasztói ár- és magindex is napvilágot lát (fontos adatok a FED további kamatpályája szempontjából). Szerdán még kiderül, hogy szeptemberben mekkora volt a nettő tőkebeáramlás az USA-ba, míg csütörtökön az amerikai ipari termelési adatok kerülnek napvilágra.
![]() |
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
![]() |

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


