8 °C Budapest

Újraindultak a költségvetési tárgyalások, keveset fordítunk versenyképességre

Pénzcentrum
2005. november 8. 08:26

Négy hónap szünet után hétfőn ismét megkezdték az uniós költségvetés tárgyalását a tagállamok külügy- és uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei. Egyelőre az uniós országok még a 2007-2013-as költségvetés főbb kereteit illetően sem jutottak elhatározásra. A tárgyalások elhúzódása a csatlakozó országok - így hazánk - számára igen káros, ugyanis a kohéziós és a strukturális alapokból származó pénzek lényegesen kisebbek lehetnek új költségvetés nélkül.

Ha az egyeztetés felgyorsul, akkor a lényegi kérdésekben a decemberi félévzáró állam- és kormányfői értekezletre megegyezés születhet. Komoly nézeteltérések vannak még a brit visszatérítés illetve a mezőgazdasági finanszírozás kérdései körül.

Az Európai Bizottság friss kezdeményezése, hogy az uniós tagállamok mutassák ki, uniós felzárkóztatási támogatásaikból mekkora rész szolgálja a versenyképességet; Brüsszel szerint, ha ez az arány nem éri el a 60 százalékot, át kellene csoportosítani - írja az MTI. A testület egy számítása szerint Magyarország esetében ez az arány körülbelül 43 százalékos. Az új tagállamok többsége azonban hangoztatta, hogy véleményük szerint a felzárkóztatási összegek jelentős - magyar számítás szerint - legalább 60-70 százalékos mértékben közvetlenül szolgálják a versenyképességet. Baráth Etele szerint szakmai hiba, hogy az infrastruktúrára fordított pénzeket nem számítják be a versenyképességet célzó beruházások közé.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?