Az Európai Unió tagállamainak kormányai magánszektorbeli banki szakértőket bérelnek fel arra, hogy hogyan lehetne eltüntetni, illetve csökkenteni a kimutatott államháztartási hiányt - panaszkodott Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa a Financial Times mai hasábjain megjelent interjújában. Almunia elmondása szerint néhány bank több tagállamnak is ugyanazokat a trükköket ajánlottak a deficitszám kedvezőbb színben feltüntetésére, ami igencsak megnehezíti az EU szabályainak betartatását.
A biztos ezért - úgymond üzenve a rossz dolgokban közreműködők felé - jelezte, hogy az EU még több szakértőt fog alkalmazni saját csapatába egyrészt az ellenőrzési, másrészt az elemzői feladatokra, akik felkészítése viszont jelentős erőfeszítéseket igényel.
Almunia elmondta, hogy a nagy befektetési bankok - melyek egyébként is rendelkeznek a kormányok számára nyújtandó pénzügyi tanácsadási részlegekkel - olyan tanácsokkal látják el a hozzájuk forduló kormányokat, melyek segítenek "eltüntetni" a magasabb állami költést a deficit-adatokból Ezek előszeretettel vonatkoznak a köz- és magánszféra együttműködésén alapuló PPP-projektekre (ezen a területen Magyarország is próbálkozott, de végül nem járt "sikerrel"). A biztos nem kívánt megnevezni egyetlen befektetési bankot sem, de elmondta, hogy a tanácsokra számos "vevő" akad: a legfrissebb adatok szerint ugyanis az EU 25 tagállama közül 12-ben vagy meghaladja az államháztartási hiány a 3%-os GDP-arányos küszöbértéket, vagy épp akkora a kimutatott deficit.
Almunia leszögezte, hogy nem kívánják a közeljövőben már módosított Stabilitási és Növekedési Egyezmény előírásit még inkább felpuhítani, hanem a jelenlegi szabályoknak igyekeznek érvényt szerezni, majd hozzátette, hogy még az idén újraindítják a Németországgal szembeni túlzott deficit eljárást. Európa legnagyobb gazdaság 2002 óta minden évben megszegte a 3%-os hiánykritériumra vonatkozó előírást, idén közel lehet a 4%-hoz a deficit mértéke. Európai bizottsági források szerint az eljárás várhatóan azzal zárul, hogy Németország további két évet kap arra, hogy 3% alá szorítsa deficitjének mértékét.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Jöttek a rendőrök, erre felrobbant a ház - hihetetlen felvételek
- Halálos dróntcsapás, tévedésből
- A vasutasok kiterítették lapjaikat: ekkora béremelést kérnek
- Drága a vonaljegy, azonnal lépnie kellett a MÁV-nak a szabadkai vasútvonalon
- Lemondott a Telekom Veszprém vezérszurkolója a Barcelona elleni balhés meccs után
- Golovin Vlagyimir elárulta, mire készül a súlyos vereség után
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


