Beigazolódtak a kiszivárgott információk - elképesztő számok az államháztartási hiányról (5.)
A jövő évi hiánycél - magánnyugdíjpénztári korrekcióval - a konvergencia-programban megfogalmazott 2.9% helyett 4.7% lesz a GDP arányában, jelentette be Veres János pénzügyminiszter egy mai elemzői háttérbeszélgetésen - közölte a Reuters. Az idei hiány várhatóan a GDP 6.1%-át éri majd el, szemben a megcélzott 3.6%-kal (szintén nyugdíjkorrekcióval). Veres elmondta, hogy az idei hiánycél 3.6%-ról 6.1%-ra való emelésében a legnagyobb részt az autópálya-finanszírozás elszámolásának változása okozza (a GDP mintegy 1.9%-át teszi ki), emellett a hiány növeléséhez egyes adóbevételek (elsősorban az ÁFA) tervezettől való elmaradása, illetve a kiadások tervezetthez képesti jelentős emelkedése járul hozzá.
A korrigálatlan adatok szerint az idei hiány a korábban a sajtóban is megjelent számadat, azaz 7.4% lesz (cél: 4.7%), míg a jövő évi 6.1%-ot tehet ki a megcélzott 4.1%-kal. A deficitpálya tehát lényegesen feljebb tolódott, és konvergenciáról sem igazán beszélhetünk.
2005.09.28 09:05
Mégis választási költségvetés készült?
A pénzügyminiszter jelezte, hogy a kormány az idei pénzforgalmi szemléletű hiányt 1080 milliárd forintra tervezi (helyi önkormányzatokkal együtt), míg a cél 1023 milliárd volt eddig (önkormányzatok nélkül). Ehhez az 1080 milliárdos hiányhoz a kormány azzal számol, hogy a Budapest Airport Rt. magánosításából a költségvetési hiánycsökkentésre felhasználható bevételek 350 milliárd forintot tehetnek ki.
A jövő évi pénzforgalmi szemléletű hiány 1582 milliárd forint lehet (szintén önkormányzatok hiányával együtt), ami a várható GDP 6.8%-át teheti ki. Veres elmondta, hogy az ideinél lényegesen nagyobb pénzforgalmi hiányszámban az is szerepet játszik, hogy a kormány eddig számolt jövőre egy egyszeri 400 milliárdos bevétellel, melyet most már nem kalkulál bele a büdzsébe.
Részleteket viszont nem árult el erről a tételről, csak annyit, hogy a kormány eredetileg 998 milliárdos pénzforgalmi hiánnyal számolt a jövő évre, mely az említett 400 milliárdos bevétel elmaradása miatt ennyivel nőni fog, emellett az állam átvállal egy 169 milliárdos adósságot az NA Rt.től, és egyéb kisebb tételek miatt a deficit 1582 milliárdra emelkedik.
A kötvénybefektetők számára az igazi kérdés - az, hogy a megnövekvő hiányhoz a forint, vagy a devizakötvény-kibocsátás kerül előtérbe - még megválaszolatlan maradt. Ha ugyanis a forintfinanszírozás kerül előtérbe a többlethiány finanszírozásánál (is), akkor az a jövőbeli nagyobb papír-kínálat miatt arra ösztönözheti a befektetőket, hogy most eladjanak, és később a nagyobb kínálat miatt olcsóbban visszavegyék a papírokat.
Veres ma Gyurcsány tegnapi nyilatkozatához hasonlóan jelezte, hogy az év végéig a kormány felül kívánja vizsgálni a 2010-es euró-bevezetési céldátumot, ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a 2010-es dátum tartható.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
eurhufcomp |
![]() |
Délután 4 órakor a kormányszóvivői sajtótájékoztató keretében Veres János szintén beszél a magyar költségvetési helyzetről, melyről élőben tudósítunk.
2005.09.27 16:46
Gyurcsány: az év végéig felül kell vizsgálni a 2010-es euró-céldátumot! (4.)
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


