Több piaci forrásból származó információnk szerint a forint/euró árfolyam feltűnő stabilitása mögött az állhat, hogy a piacon egy nagyobb szereplő a 244.85-ös árfolyamszinttől való eltávolodás után (melynél nagyösszegű opció volt) megpróbálja a 244-es szint közvetlen közelében tartani az árfolyamot (következő opciós kötési árfolyam szint). Ehhez két irányból is pozíciókat vesz fel (ezért nagyon kicsi az árfolyam ingadozása), hogy az egyéb szereplők által kifejtett árfolyamnyomást semlegesítse.
A bankközi devizapiaci forgalom magasabb az ilyenkor megszokottnál. Bár maga a megkötött ügyletszám alacsony, de az egyes tranzakciók viszonylag nagyobb tételeket jelentenek. Mindez arra utal, hogy komoly harc van a piacon a forint/euró árfolyam feltűnő stabilitása mögött.
2005.08.04 11:11
Kiütötték az opciót a forintpiacon - mai aukciók a fókuszban
Mivel a Magyar Nemzeti Banknak sem érdeke, hogy az árfolyam túlságosan közel kerüljön az intervenciós sáv széléhez, ezért előre gondolkodva elképzelhető, hogy a stabil árfolyamszinthez ő is hozzájárul (kis összegű intervenciók a 244-es szintnél, melyek az árfolyamban nem okoznak "húzásokat" és a nagyobb összegű tételek között nem is tűnnek fel). Amint tegnapi cikkünkben jeleztük, a Morgan Stanley szerint rövidtávon a legnagyobb kockázat a devizapiacon nem egy esetleges nagyobb forintgyengülés, hanem az intervenciós sáv erős szélének közelsége (240.01 forint/euró)
2005.08.03 18:05
Morgan Stanley: erős forint, 100 bp kamatcsökkentés
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyelőre kérdéses, hogy az opciós pozícióját védő szereplő meddig tudja tartani az árfolyamot. A kedvező régiós megítélés miatt a felértékelési nyomás jelentős. A felszaporodó forint vételi és eladói oldali pozíciók egy jövőbeli nagyobb volatilitás lehetőségét is előre vetíthetik.
Amint már felhívtuk a figyelmet rá, ma 17:00-kor jelenik meg a Pénzügyminisztérium júliusi gyorstájékoztatója az államháztartásról, illetve délután 14:30-kor az Egyesült Államokban napvilágot látnak az átfogó munkaerő-piaci adatok. Ezek hatással lehetnek a forint/euró árfolyamra (utóbbi adatok a dollár/euró árfolyamon keresztül).
2005.08.02 11:28
Opció miatt csütörtökig stabil maradhat a forint - de mi lesz azután?
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)