Adókérdésekről, versenyképességről, tőkebeáramlásról, a munkanélküliség alakulásáról, államadósságról vitatkozott ma reggel Kóka János gazdasági miniszter és Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a FIDESZ alelnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában. A vitára jellemző volt, hogy a résztvevők a tényszámokban sem jutottak igazán megegyezésre, nem lehetett a vita alapján eldönteni, hogy pl. nőtt vagy csökkent az adóterhelés az egyes kormányzati ciklusok alatt, hogy sereghajtók vagy éllovasok vagyunk a régiós versenyképességi rangsorban. A két politikus egy dologban értett egyet igazán: a vitát folytatni kell. A "konklúzió" helyeslendő, de amíg az egyes (múltbeli és jelenbeli) folyamatok megítélésében ilyen különbségek vannak, addig nehezen várható, hogy a jövőt illetően értelmes diskurzus alakuljon ki, melynek kimenetele egy, az ország szempontjából valóban hasznos és átgondolt gazdasági program legyen. Az alábbiakban a két politikus állításait ütköztetjük.
Tőkebeáramlás
Kóka János gazdasági miniszter szerint elsők vagyunk a régióban a tőkevonzó képesség alapján. A hazai egy főre jutó tőkebeáramlással minden versenytársunkat megelőzzük, a tőketulajdonosok szívesebben fektetnek ide, mint Délkelet-Ázsiába. Hazánkat mint magas hozzáadott értékű termékeket előállító gazdaságot jegyzik a tőketérképen, ami nagyon kedvező. Varga Mihály megállapítása szerint nem szabad elfelejteni, hogy a hazánkba érkező friss tőke mind jelentősebb része adóssággeneráló formájú. Ez utóbbi alapja pedig a magas reálkamat, melyet az államháztartás magas finanszírozási szükséglete okoz.
Adóterhelés
Sokat lehetett már hallani arról, hogy 100 Ft jövedelemből, megtermelt értékből az állam mennyit von el. A műsorban is számos állítás hangzott el erre vonatkozóan, de mind a vetítési alap, mind az elvonásban szereplő egyes tételek jelentősen különböztek a két politikus retorikájában. A 100 Ft-ból 26, 31 stb. Ft adóteher többször is elhangzott, de nehéz megállapítani, hogy ezek pontosan mire is vonatkoznak. Kóka János határozottan állította, hogy az adóterhelés a mostani kormány alatt is csökkent, ezzel szemben Varga Mihály az állami jövedelemcentralizáció mértékére és a bevezetett új adónemekre hivatkozva (ökoadó, innovációs járulék stb.) cáfolta ezt. Varga éppen a FIDESZ kormány időszakára vonatkozóan állította, hogy adócsökkenés akkor történt.
Munkanélküliség
A számok ellenére nem sikerült közös nevezőre jutni a munkanélküliség ügyében sem. Igaz, hogy a munkaerőpiac számos mutatóval jellemezhető, a teljes kép csak ezekkel együttesen értelmezhető. Kóka János elismerte a munkanélküliség emelkedését, ugyanakkor azt mondta, hogy a foglalkoztatás ezzel párhuzamosan nőtt. A munkanélküliségi ráta az elmúlt bő egy évben több mint 1%ponttal emelkedett.
Adósság
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az adósságállomány értelmezése az abszolút számok terén nem sok értelemmel bír. A milliárdok itt sokat nem jelentenek, érdemesebb inkább a viszonyszámokat összehasonlítani. Varga szerint a FIDESZ kormány alatt a GDP arányos bruttó államadósság 61%-ról 53%-ra mérséklődött, míg a szocialista-liberális koalíció alatt sikerült ismét 60% fölé tornázni. Kóka a jelenlegi kormányzati ciklus alatt is stagnáló, csökkenő adósságrátáról beszélt. A vitavezető feltette a kérdést a gazdasági miniszternek, hogy hová lett az az 5,000 mrd Ft, amit az elmúlt időszakban vett fel az állam külföldről. Kóka szerint ezt családtámogatásra, szociális ellátásra, autópályaépítésre használták fel.
Beruházások
Vita folyt arról is, hogy melyik kormány milyen beruházásokat hajtott végre. Kóka szerint az előző kormány alatt nem történtek olyan beruházások, melyek az ország tőkevonzó képességét javították volna, inkább egyfajta presztízsberuházások valósultak meg. Varga Mihály ezzel nem értet egyet példaként hozva az úthálózat fejlesztését, a sportlétesítményeket.
Merre tovább?
Összességében megállapítható, hogy a tények, tényszámok értékelése továbbra is a politikai kreativitás egyik fő területe. A beszélgetésből kitűnik, hogy a jövő évi választásokra történő készülődés már elkezdődött. Bár Kóka János egy választási költségvetés összeállítását most is élesen cáfolta, a múlt héten bejelentett adóintézkedések a 100 lépés programjának egyéb részleteivel együtt számos az előbbi kategóriába sorolható intézkedést tartalmaznak.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Rejtélyes bűneset történt Svájcban
- Agresszív férfi tombolt egy szlovákiai választóhelyiségben
- Vlagyimir Putyin: Oroszország újjáépíti az elfoglalt ukrán területeket
- Szlovákia: lesz, ahol legalább 40 perccel tovább fog tartani a szavazás
- Tömegével menekülnek az örmények Hegyi-Karabahból
- Leváltották az Idegenrendészet vezetőjét
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


