Az elemzői konszenzusban szereplő 93.5 ponttal szemben májusban 92.9 pontra esett a müncheni gazdaságkutató intézet által számított a német üzleti bizalmi index. Ez 2003. augusztusa óta a legalacsonyabb érték. Májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent a kiemelt figyelemmel kísért index.
A főindex visszaesése mögött a jövővel kapcsolatos fokozottabb aggodalmak húzódhatnak meg: az elkövetkezendő 6 hónapra vonatkozó várakozások indexe 92.3 pontra esett az áprilisi 93.6 pontról. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetmegítélés indexe 93.4-re emelkdett a megelőző havi 94.1 pontról
Az IFO elnökének, Hans-Werner Sinn-nek rövid közleménye szerint a májusi felmérés arra utal, hogy "a német gazdasági helyzetben az elkövetkezendő helyzetben nem lehet javulásra számítani." Fontos kiemelni, hogy a feldolgozóiparban bár a jelenlegi helyzet megítélésére vonatkozó index kissé emelkedett, de a várakozások indexének romlása túlkompenzálta azt, így a teljes feldolgozóipari index csökkentés mutatott. Szakmabeliek aggodalmukat fejezték ki a felmérés készítőinek az exportkilátásokról (szűkülő piacok).
Az index négy egymást követő hónapbeli csökkenése már egyértelműen a német gazdasági fellendülés megtörésére, illetve gazdasági lassulásra (visszaesésre) utal. Tegnap a ZEW kutatóintézet indexe erőteljes visszaesést mutatott. Az adatok a magyar gazdsági kilátásokat is fokozottan befolyásolják, elsősorban az exportlehetőségek beszűkülése szempontjából. Az euró-zóna, illetve Németország gyengélkedésének külső érvei - erős euró, illetve magas olajárak - kissé gyengültek májusban.
2005.05.24 12:01
Zuhanó ZEW-index
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)