13 °C Budapest

IMF: reformok kellenek, erősíteni kell a fiskális fegyelmet

Pénzcentrum
2005. március 18. 11:16

Március első felében Budapesten járt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, és tárgyalásokat folytott a gazdaságpolitika vezetőivel, szakértőivel. Az IMF továbbra is jelentős hangsúlyt helyez a gazdasági reformok szükségességére. A Valutaalap szerint a költségvetési szféra továbbra is túlsúlyos, az ikerdeficit probléma nyilvánvaló, a relatív versenyképesség kérdése az egyik legnagyobb kihívás. A küldöttség egy rövid összefoglaló anyagot tett közzé az IMF honlapján, ezen túl a hvg.hu interjút készített Ashoka Modyval, az IMF európai osztálya helyettes igazgatójával.

Új szakaszban a magyar gazdaság

A Valutaalap helyettes igazgatója szerint a magyar gazdaság egy új, döntő szakaszba lépett, ismét időszerűvé vált a gazdasági növekedés felgyorsítása. Mody úgy véli, hogy legalább 3-4 százalékos, de talán még gyorsabb gazdasági reálnövekedés kell ahhoz, hogy csökkenjék a munkanélküliség és enyhüljön a szociális feszültség.

A Valutaalap határozott véleménye, hogy előtérbe kellene helyezni a fiskális fegyelem erősítését. Bár a deficit mérséklődik, bizonyos fékek kerültek beépítésre (taratlékok, maradványok zárolása, plafonok) a hiány elszaladásának megakadályozására, a korábbi időszakok rossz példával szolgálnak. A deficitcélok folyamatos felfelé módosítgatása nem helyes. A magyar költségvetési előirányzatok az elmúlt években sorra nem teljesültek, a gazdaságot rendkívül sebezhetővé teszi az ikerdeficit. Ha ez így marad, veszélybe kerülnek a növekedési célok, és nem teljesül az euró 2010-ben tervezett bevezetése sem, azaz zátonyra futhat a konvergencia program - nyilatkozta Mody.

Adóreform, de körültekintően...

A gazdasági növekedés gyorsítását az IMF inkább kínálat oldali ösztönzőkkel képzeli, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindent összefüggéseiben kell vizsgálni. Hosszabb távon az adók mérséklése valóban élénkítően hat a gazdaságra, lökést ad a beruházásoknak, de pillanatnyilag Magyarország ezt nem tudja kivárni. Az adócsökkentések feltehetően azonnali problémákat okoznának a bevételi oldalon. Aszéleskörű adóreform bevezetésének feltétele, hogy a költségvetési kiadások megnyirbálása egyben szerkezeti javulást is hozzon. Máskülönben az adóreform keretében a rendszert korszerűbbé lehet tenni, átláthatóbbá és egyszerűbbé, de nem ajánlanám az állami bevételek leapasztását ebből a forrásból- mondta Mody.

A költségvetés tervezésénél magasabb inflációt használtak mint ami várható, így jó esély van arra, hogy a tervezett ÁFA bevételek például nem teljesülnek. A lakástámogatási rendszer átalakítása helyes, mert mérsékli az állami kiadásokat, emellett a lakosság megtakarítási hajlandóságát is növeli. Az állami vállalatokat kisebb mértékben kell támogatni, be kell fejezni a privatizációt. Az állami szerepvállalás korlátozásával, a kiadások lefaragásával párhuzamosan lehetőség nyílna egy komoly adóreformra (szélesebb adóalap kisebb kulcsokkal) a fiskális célok veszélyeztetése nélkül.

PPP: nem csodaszer

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az IMF PPP projektekre nem tekint pozitívan. Ezek az állam számára elnyújtott kötelezettségvállalások. Mivel a privát szektor forrásbevonása drágább és a pénz időértékével is számolni kell, ezért ezek a formák drágábbak is lehetnek a korábbi módszereknél.

Monetáris politika: "tisztább" célok

Az IMF úgy véli, hogy amonetáris politika ma már meglehetősen alárendelt szerepet játszik a fiskális politikához képest. A dezinfláció elég sikeres volt az elmúlt időszakban, a jegybank kommunikációs politikája ugyanakkor tartalmazott hibákat. A Valutaalap szerencsésnek tartaná, ha a jegybank nem csak a decemberi inflációt targetálná, hanem hosszabb időszakon keresztül (8 negyedév) fogalmazna meg inflációs célt. Ez lehetne pl. 3%. Egy ilyen változás a módszerben a monetáris politikát jobban előrejelezhetővé tenné, és hatásosabban befolyásolhatnák az inflációs várakozásokat.

Összességében folytatni kellene a költségvetési egyensúly javítását, és egy sor nehéz kérdésben - beleértve az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közszolgálat átalakítását, a társadalombiztosítás finanszírozását- megoldást kellene találni. A költségvetés finanszírozta jogosultságokat vissza kellene venni, a szociális juttatásoknál a rászorultsági elvet kellene jobban érvényesíteni. Az adóreform fontos kérdés, de ügyelni kell, hogy ez ne tegye tönkre a bevételi oldalt. A monetáris politika részéről tisztább célok kellenek, a fiskális politikának támogatni kell a pénzpolitikát.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 18:29