"Magyarország hosszú távú érdeke, hogy tartsuk az irányt" - mondta Gyurcsány Ferenc ma a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök-jelölt kiemelte: bízik abban a programban, amit Draskovics Tibor pénzügyminiszter készített, s a lépésekben, amelyeket eddig tett. Megerősítette: személyesen is elkötelezett a konvergencia-program végrehajtása és az euró 2010-es bevezetése mellett, és ha ehhez bátrabb lépések kellenek, akkor azokat a kormány meg fogja tenni.
Elengedhetetlen a magas színvonalú szakmai munka folytatása is, hangsúlyozta, ezért a fontos programokat megerősített tervező és elemző háttérre kell alapozni. Gyurcsány Ferenc kijelentette: nem csak a program végrehajtásához, hanem az azt kidolgozó pénzügyminiszter személyéhez is ragaszkodik, az új kormányban Draskovics Tiborral kíván együtt dolgozni.
Draskovics Tibor a tájékoztatón átfogó és részletes helyzetképet adott a magyar gazdaság folyamatairól. A pénzügyminiszter elmondta: 2004-ben, ha az eredetileg vártnál némileg szerényebb mértékben, de tovább csökken az államháztartás hiánya. A hiány valóságos mértékét tükröző, eredmény szemléletű úgynevezett ESA hiány a korábban várt 4.6%-ról 4.9-5.1%-ra, az önkormányzatok várható 0.2%-os hiányát is figyelembe véve 5.1-5.3%-ra emelkedik.
A kormány, áttekintve a helyzetet, határozott intézkedésekkel ellensúlyozza a bevételkiesést. Az állami társaságok osztalékának elvonásával, egyes kincstári vagyonelemek értékesítésével, az állami pénzalapok bevételeinek emelésével, illetve a közteherviselés elmulasztásának szigorú szankcionálásával a költségvetés egyensúlya a pénzügyminiszter szerint fenntartható.
A pénzügyminiszter kiemelte: kemény évközi takarékossági intézkedésekkel eredményesen sikerült fékezni az állami kiadások felgyorsult növekedését, korlátozni az állami intézmények pazarló gazdálkodását.
Idén a gazdaság növekedése a korábban várt 3.3-3.5% helyett eléri a 3.8-3.9%-t, ami jóval meghaladja az Európai Unió átlagos növekedési ütemét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Draskovics hozzátette: a hiánycsökkentésnek a konvergencia programban elfogadott pályája módosul, de a célja nem. Az elkövetkező években a hiány kissé gyorsabb csökkentésével 2007-2008-ra teljesítjük az előírt egyensúlyi követelményeket és Magyarország 2010-ben csatlakozik az euró-zónához.
A sajtótájékoztatót követően a forint árfolyama jelentősen erősödött a bankközi piacon, ami a bejelentések kedvező fogadtatását jelzi.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Autósok is figyeljenek - visszatérhetnek a motorosok az egyik híres magyar útszakaszra
- Hatalmas, műszeres előrelépés a rák diagnosztizálásában
- Kelet és Nyugat, kettészakad az ország - időjárás
- Befagytak a magyar lakossági gázárak, pedig...
- Bombameglepetés a magyar NB I-ben, fociról van szó
- Volt CIA-elemzővel ült egy asztalhoz a honvédelmi miniszter
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


