A KSH első becslése szerint 2004 júliusában a kivitel értéke 914 milliárd forintot, a behozatalé 1004 milliárd forintot tett ki, a deficit így 90 mrd Ft. Az MNB által számított havi átlagos euróárfolyamon ez kb. 360 m eurónak felel meg. Tavaly júliusban a hiány megközelítette a 462 m eurót.
Az export értéke forintban 11, az importé 6%-kal haladta meg az előző év azonos hónapjában regisztrált értéket. Az euró értékindexek az export tekintetében 15%-os bővülést, az import esetében 10%-os növekedést mutatnak.
A KSH a júliusi adatközléssel párhuzamosan felfelé korrigálta a júniusi hiányt is. Míg az első becslés 390 m eurós deficitről szólt, addig a most közölt adat már megközelíti a 452 m eurót. Az első 7 hónapban a kumulált deficit nagysága 2,973 m euró, ami 330 m euróval magasabb mint egy évvel korábban. Az export 14%-kal, az import 13.8%-kal emelkedett euróban.
A kereskedelmi mérleg első félévben tapasztalt 130 milliárd forintos (kb. 430 m eurós) romlása döntően az Unión kívüli országokkal folytatott kereskedelem alakulásával magyarázható, amely relációban 108 milliárd forinttal nőtt a passzívum. Az ázsiai országokkal lebonyolított kereskedelem 67 milliárd forinttal romlott, amelyen belül a Koreai Köztársasággal, illetve Szingapúrral folytatott kereskedelemben keletkezett deficit mintegy 25-25 milliárd forinttal nőtt. Kína viszonylatában ugyanakkor - miután az európai uniós szabályozással összhangban lévő új módszertan nem a származási, hanem a feladó országok szerint határozza meg az import értékét - az egyenleg lényegében változatlan maradt, s a passzívum 85 milliárd forintot tett ki.
Amint a fenti ábrából is látszik a 12 havi kumulált import értéke júliusban ismét meghaladta az exportét, mely a kedvezőtlen irányú változásokra utal. Az értékelésnél természetesen figyelembe kell venni az elsősorban áprilisban jelentkező felhalmozási hatást.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A májusi és júniusi import szintjét a KSH szerint jelentősen, összességében mintegy 170 milliárd forinttal, 10%-kal növelte a közvámraktárakba korábban betárolt közösségi származású vámáruk csatlakozáskori, egyszeri adminisztratív intézkedéssel szabad forgalomba helyezésének hatása. Ennek keretében termelési célú, illetve ideiglenes jelleggel betárolt vámáruk kezelése történt, egységes eljárás keretében. Ezáltal bekerültek a forgalomba a statisztikai megfigyelés körébe nem tartozó tételek is (mint pl. vásárokra, kiállításokra, építkezésekhez visszaszállítási igénnyel behozott javak). Ez utóbbi tételek arányának becslése folyamatban van.
A júliusi export mérsékelt növekedésére a szabadságolások miatti termeléskiesés ad magyarázatot.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


