A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a 2004. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 890 ezer fő volt, ami majdnem azonos a tavalyi év ugyanezen időszakában mérttel. A munkanélküliségi ráta 5.8% volt, amely 0.2 százalékponttal alacsonyabb a 2003. március-májusi időszakhoz képest.
A 15-74 éves népesség munkaerő-piaci jelenléte (aktivitása) 53.5%, ami megegyezik a 2003. év azonos időszakival. Ezen belül a munkavállalási korúak aktivitása 63.7% volt.
A foglalkoztatottak számában a megfigyelt három hónap átlagában mért 3 millió 890 ezer fős állomány mindössze 8200 fővel alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ennél a különbségnél még a mintavételi hiba is jóval nagyobb (közel 40 ezer fő).
A KSH adatai szerint 2004. március-májusban átlagosan 242 ezer fő volt munkanélküli a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő számítások szerint, ami 5.8%-os munkanélküliségi rátának fele meg. A munkanélküliek száma 9300 fővel lett kevesebb az belőző év azonos időszakához képest, ami szintén jóval alacsonyabb a mutatószám esetén fennálló mintavételi hibahatárnál. A munkanélküliségi ráta az EU-15 átlagában 2004. áprilisban átlagosan 8.1% volt, az EU 25 tagországát figyelembe véve pedig 9.1%-ot tett ki.

A statisztikák szerint a munkanélküliek 46%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 5.9 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A munkanélküliség átlagos időtartama 17.2 hónap.
A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21.2%, az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14.2%, egy százalékponttal magasabb, mint 2003 ugyanezen időszakában.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor | 2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 11:44

Pénzcentrum | 2026. január 13. 11:37

Agrárszektor | 2026. január 13. 11:34





