A rendőrség szerint profi, nemzetközi bűnbanda szervezte a 330 ezer literes gázolajlopást, amelyet hónapokig észrevétlenül végeztek.
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója elfogadta a CESI Index Bizottság javaslatát a CESI kosarának felülvizsgálatára és módosítására vonatkozóan. Ennek értelmében 2004. május 3-tól kezdődően az index kosarából kikerül a MOL, a Cesky Telekom, két lengyel bank: a BRE és a BZ WBK, valamint a szlovén Pivovarna Lasko. Az egyetlen új komponens a lengyel közszolgáltató CEZ.
A magyar, cseh, lengyel, szlovák és szlovén társaságok részvényeit tartalmazó dollár-alapú CESI index kosara ezzel a korábbi 19 komponens helyett mindössze 15 vállalat részvényét tartalmazza.
Mint ismeretes, a regionális indexnek megfelelő súllyal kell szerepeltetnie a régió valamennyi piacát, így olyan furcsaságok is előfordulhatnak, hogy a Slovnaft szerepel, a MOL pedig nem a váltzásk érvénybe lépése után a CESI kosarában.
A MOL részvényeinek megítélésére mindez nem gyakorol számottevő hatást, a magyar papírok közül az OTP súlya 11.37, a Matáv súlya 9.94%-os lesz májustól.
A Tőzsde a K új értékét 2004. április 30. napján számolja és hozza nyilvánosságra.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







