A MOL-PKN fúzió ellen foglalt állást a lengyel miniszter

Pénzcentrum
2004. március 31. 13:10

Egy héttel ezelőtti szkeptikus kijelentése után a helyettes kincstárügyi miniszter, Tadeusz Soroka mai, Reuters által közölt nyilatkozatában már egyenesen elutasította, hogy Lengyelország támogatná a MOL-PKN fúzió létrejöttét a jelenlegi értékelési szintek mellett.


Soroka egy héttel korábban még úgy vélte, hogy nem lát kezdeményező szándékot a magyar olajvállalat részéről, most pedig úgy fogalmazott, hogy a piaci kapitalizációt tekintve alulmaradó PKN számára jelenleg nem lenne szerencsés egy keresztrészvény-tulajdonlás létrejötte.

A miniszter természetesen ezúttal sem zárta ki végérvényesen bármilyen megállapodás létrejöttét, ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy az április végi határidőig nem közelít egymáshoz a két fél - minden bizonnyal igen eltérő - álláspontja.

Elemzői vélemények szerint a fejlemények egyre inkább azt vetítik előre, hogy a lengyel állam akár megakadályozni is kész a MOL-PKN fúzió létrejöttét annak érdekében, hogy megmaradjon a domináns szerepe a lengyel olajiparban.

Mint ismeretes, Hernádi Zsolt, a MOL elnöke nemrég kijelentette, hogy a magyar olajvállalat nem partner a tárgyalások meghosszabbításában.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 21:43
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32