Az iráni atomprogram jelenlegi állapota és a közelmúltbeli katonai támadások hatásai komoly nemzetközi aggodalmakat keltenek.
Az alábbiakban a Magyar Atomfórum Egyesület állásfoglalását tesszük közzé a hazai atomipar (a paksi atomerőmű) helyzetével, a lefolytatott vizsgálatokkal kapcsolatban.
1. A tavaly áprilisi üzemzavar lefolyásával és okaival számos vizsgálat foglalkozott. Mind a nemzetközi, mind a hazai vizsgálatok egybehangzó megállapítása az volt, hogy az üzemzavar fő oka a tisztítóberendezés nem megfelelő tervezése volt. Ezt a tervező cég is elismerte azzal, hogy kártérítést fizetett a paksi atomerőműnek. Ugyanakkor a vizsgálatok feltárták azt is, hogy mind az erőmű biztonsági kultúrájában, mind a nukleáris biztonsági hatóság munkájában van javítani való. Erre elemzések és programok készültek valamint számos intézkedést hoztak, amelyek részletezése meghaladná az állásfoglalás kereteit.
2. Magyarországon a környezeti sugárterhelés mérésére és ellenőrzésére több, az atomerőműtől független hatósági rendszer is működik. Ezek mindegyike alkalmas arra, hogy észleljen nagyon kismértékű, az egészségügyi határérték alatti sugárzásnövekedést is. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet, hogy a mérések bonyolultsága és a kapott eredmények értékelése nagy szakértelmet igényel. Noha az eredmények nyilvánosak, számos publikációban és az Interneten is megjelennek, egyet lehet érteni azzal a felvetéssel, hogy értelmezésük közérthetőségén még lehetne javítani.
3. Teljesen elfogadható az a megállapítás, hogy a paksi atomerőmű 2 blokkja a tönkrement fűtőelemek eltávolítása előtt csak akkor indítható, ha ennek biztonságát az elemzések bizonyítják és az indításhoz az Országos Atomenergia Hivatal, mint hatóság hozzájárul. Az persze már nehezen érthető, hogy az elemzések elvégzése előtt hogyan lehet kijelenteni, hogy a 2 blokkot az elhárítási munkák befejezése előtt nem lehet újraindítani.
4. A mindentől független hatósági felügyelet hangzatos, de valójában tartalmatlan követelés. Közjogi értelemben a veszélyes tevékenységek (pl. bányászat, repülés, közlekedés, atomenergia stb.) hatósági felügyelete a társadalmi ellenőrzést jelenti: azért hozzák létre, hogy egy intézményben koncentrálódjon az a szaktudás és végrehajtó hatalom, amely képes érvényt szerezni az adott területen a társadalmi elvárásokból fakadó biztonsági követelményeknek. Ezért a hatóságnak nyilvánvalóan elsősorban az alkalmazótól kell függetlennek lenni és nem a szakintézményektől vagy a kormánytól, mint végrehajtó hatalomtól. Ezt a függetlenséget erősítette meg az a közelmúltban hozott, az európai uniós elvárásoknak is megfelelő döntés, hogy az Országos Atomenergia Hivatal felügyelete a gazdasági és közlekedési minisztertől átkerült a belügyminiszterhez.
5. Az élettartam-hosszabbítással kapcsolatban még sok a félreértésre okot adó tisztázatlan kérdés. A hosszabb üzemidő szempontjából az atomerőmű berendezéseit két részre lehet osztani. Az egyik csoportba tartoznak azok, amelyek cseréjére illetve felújítására bizonyos időszakonként - állapotuktól függően - rendszeresen sor kerül. Ezek az ellenőrzések, cserék, felújítások a meghosszabbított üzemidő során is megtörténnek, tehát itt ugyanaz történik, mint a tervezési élettartam alatt. Más a helyzet, ha egy berendezés (pl. a reaktortartály) nem cserélhető technológiai vagy gazdasági okokból. Ezeknél az élettartam hosszabbítási engedélykérelemben azt kell bizonyítani, hogy ezek a berendezések teljesítik a biztonsági követelményeket még a meghosszabbított üzemidő utolsó napján is.
6. Az atomerőművek élettartam-hosszabbítására a világon számos példa van. Eddig pl. az Egyesült Államokban üzemelő 104 reaktorból 23 kapott engedélyt az üzemidő 40 évről 60 évre történő meghosszabbítására, további 19 reaktor kérelme az amerikai nukleáris hatóságnál elbírálás alatt van, és még kb. 30 reaktor üzemeltetője jelezte, hogy élettartam hosszabbítási kérelmet készít elő.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
7. A paksi atomerőmű élettartam hosszabbítási üzleti modellje szerint, az üzemidő kiterjesztésével kapcsolatos költségek teljes mértékben a vállalat eredményéből fedezhetők. Vagyis társadalmi többlet ráfordítások ehhez nem szükségesek. A számítások szerint a meghosszabbított üzemidő alatt is a Pakson termelt áram marad a legolcsóbb. Ezért az atomenergia nemhogy forrásokat vonna el a fenntarthatóbb lehetőségektől, hanem éppen olcsósága miatt ad lehetőséget, hogy például a lényegesebb drágábban működő szélkerekek is részei lehessenek a villamos energia rendszernek, anélkül, hogy ez drámai áremelkedést okozna.
8. Az kétségtelen, hogy a radioaktív hulladékok mennyisége a meghosszabbított üzemidő alatt tovább növekszik, de ez még mindig elenyésző a többi ipari hulladékhoz képest. Ugyanakkor a radioaktív hulladék jól körülhatárolt helyen, ellenőrzött körülmények között keletkezik, feldolgozásukra kiforrott technológiák állnak rendelkezésre. A feldolgozott hulladékok biztonságosan és későbbi feldolgozás céljából visszanyerhető módon elkülöníthetők a biológiai környezettől (pl. mély földalatti tárolókban). Ma már biztató kísérletek vannak arra, hogy a nagyon hosszú felezési idejű hulladékokat - ami a legnagyobb társadalmi ellenérzést váltja ki - át lehet alakítani jóval rövidebb felezési idejű izotópokká, ami a tárolást is megnyugtatóvá teszi.
9. Valószínűleg nem érdemes riogatni a mai fiatalokat, hogy a paksi atomerőmű megnövelt üzemidejének lejárta után (2030 után) majd munkanélküliek lesznek. Nem beszélve a munkaerő piac még előre nem látható átstrukturálódásáról, ezt a jóslatot a tapasztalat sem támasztja alá. Ugyanis a technika eddigi fejlődése azt mutatja, hogy ennyi idő alatt lényeges műszaki előrelépésre lehet számtani, mind a biztonság, mind a radioaktív hulladékkezelés területén, vagyis az atomenergia nem tűnik el a meghosszabbított üzemidő végén.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








