13 °C Budapest

Nem is gondolnád, mennyien járnak jól ezzel a hitellel

2015. június 4. 16:35

Az alacsony piaci kamatok miatt az állami támogatott lakáshitelek népszerűsége visszaesett az elmúlt években. Ennek ellenére érdemes lehet ebben a konstrukcióban gondolkozni, mivel a törlesztőrészlet túlzott megugrásától részben megvédhet, ha kamattámogatást veszünk igénybe. Kinek éri meg ilyen kölcsönt felvennie?

Az állami kamattámogatású lakáshitelek mára veszítettek korábbi népszerűségükből, ami annak köszönhető, hogy piaci kamatozású lakáshiteleiket a bankok egyre alacsonyabb kamatláb mellett kínálják. A különböző kamatkedvezmények igénybevételével több hitelkonstrukció is a támogatott hitel alatti kamatszinten érhető el, ráadásul lényegesen több jogszabályi feltételnek kell megfelelni, mint piaci kamatozású hitel igénylésénél.

Kinek éri meg a kamattámogatott hitel?

Az Otthonteremtési kamattámogatást (OTK) annak éri meg igényelni, aki piaci kamatozású lakáshitel felvétele esetén nem érne el olyan kedvező kamatszintet, mint amit az OTK biztosít. Tipikusan ilyen eset, amikor az ügyfél nem tudja teljesíteni a kamatkedvezményhez szükséges munkabér jóváírást

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője.

Emellett azt is érdemes lehet mérlegelni, hogy a piaci kamatozású kölcsönök kamatai megnövekedhetnek, erre figyelmeztetett a napokban a jegybank tanácsadója, Vonnál Balázs is. Amikor ez megtörténik, a törlesztőrészlet akár nagyobb mértékben is megugorhat, ez ellen nyújthat részleges védelmet a kamattámogatás.

Hogyan változhat a törlesztőrészlet?

A kamattámogatott hitelek kamatozását a törvény határozza meg, ennek köszönhetően a bankok között nem találunk eltérést ebből a szempontból. Az egy éves kamatperiódusú kölcsön kamatozásának alapját a 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek hozamának 130 százaléka adja. Ehhez fixen 3 százalékpontos többlet adódik.

Az öt éves kamatperiódusú hitel kamatait is hasonlóan határozzák meg, ebben az esetben az öt éves állampapírok átlaghozamának 130 százalékához kell 3 százalékpontot adni, hogy megkapjuk az aktuális kamatozás mértékét.

A referenciahozamokhoz köthető a támogatás mértéke is, új lakás vásárlásakor, építésekor legfeljebb két gyermek esetén a referencia 60 százaléka, kettőnél több gyermek esetén pedig 70 százalékára rúg. Használt lakás vásárlása, korszerűsítése, bővítése, stb. esetén a támogatás mindössze a referenciakamat felét teszi ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fentiek mellett lényeges szabály, hogy a kamattámogatás csak akkor jár, ha az ügyleti kamat mértéke legalább 6 százalékos.

Ha a kamat adós által fizetett része 6 százalék alá csökkenne, úgy azon időszakra a kamattámogatás olyan mértékben csökken, hogy a támogatott személy által fizetett ügyleti kamat mértéke a 6 százalékot elérje. Amennyiben az ügyleti kamat 6 százalék alá csökken, úgy az adós a teljes ügyleti kamatot fizeti

- teszi hozzá Fitos Szilárd.

Ennyi lehet a maximum összeg

A lakásra fordított összeg maximum 30 millió forint lehet új lakás vásárlásakor és 20 millió forint az egyéb esetekben (használt lakás, felújítás stb.). Lényeges azonban, hogy ennek maximum a felét kaphatjuk meg kamattámogatásként (15, illetve 10 millió forint).

Ezeket a feltételeket kell teljesíteni az igényléshez

  • Az OTK igénybevételével épített vagy vásárolt lakásban az igénylőknek együttesen legalább 50 százalékos tulajdonjoggal kell rendelkezniük, amit a hitelcél megvalósulása után igazolnak.
  • Korszerűsítés vagy bővítés esetén a támogatott személyeknek már a kérelem benyújtásának időpontjában legalább 50 százalékos tulajdonjoggal kell rendelkezniük a célingatlanban.
  • Az OTK-val finanszírozott lakóingatlanban lakóhelyet kell létesíteniük legalább a kamattámogatás időszakára, s ugyanezen időpontig a lakást haszonélvezeti, használati jog nem terhelheti.
  • Vásárlás esetén az eladó és a vevő nem lehetnek egymásnak a Polgári törvénykönyv szerinti hozzátartozói.
  • Az igénylőnek nem lehet köztartozása.
  • Igazolni kell, hogy legalább 180 napja társadalombiztosításra jogosultak vagyunk.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem