Megszólalt Csányi a devizahitelekről: mit lép az OTP?

Pénzcentrum
2014. április 28. 12:06 2 perc

Támogatná az árfolyamgát kiterjesztését az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, ha a kormány újabb devizadós-mentésen gondolkodna. Csányi Sándor az árfolyamgát kötelezővé tételének örülne a legjobban - mondta az InfoRádiónak.

Az OTP közgyűlése után a bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak arról beszélt: "az árfolyamgát intézménye egy nagyon jó intézkedés volt. Jó az adósoknak, mert lényegesen, csaknem 30 százalékkal csökkenti a törlesztő-részletet. Csányi Sándor szerint, korrekt a terhek viselésének megosztása is - "az adós is, a bankok is és valamennyit az állam is magára vállal".

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hozzátette: támogatják, hogy az árfolyamgát kiterjesztésre kerüljön, eddig a deviza-adósok 30 százaléka vette igénybe a lehetőséget. Csányi Sándor szerint, sokan arra várnak, hogy majd újabb, esetleg még kedvezőbb intézkedések történnek. Elmondta: jogilag ugyan még nem vizsgálták meg, de a maga részéről annak örülne a legjobban, ha kötelezővé tennék az árfolyamgátat.


Az OTP Bankot komolyan érintő két bírsággal kapcsolatban Csányi Sándor arról beszélt: "az MNB által kivetett 60 millió forintos bírsággal kapcsolatos érveket elfogadják, a visszatérítendő összegeket most számítják ki, azt minél hamarabb vissza fogják fizetni az ügyfeleknek. Valóban követtek el olyan hibákat - nem nagymértékben -, amelyek kapcsán az ügyfeleknek pénzvisszatérítés jár, és be fogják fizetni a bírságot". Hozzátette: "ez nem fogja érdemben befolyásolni az idei eredményeket".

Az OTP Bank ugyanakkor a 3,2 milliárd forintos GVH-bírságot igazságtalannak tartja és keresi a jogorvoslati lehetőséget - hangsúlyozta Csányi Sándor. Kijelentette: "az OTP Bank a forinthitelek kamatainak emelése kapcsán nem működött együtt senkivel a végtörlesztés bevezetésekor, önállóan hozták meg a döntéseiket, ha szakszerűen jár el a bíróság, ezt a pert a pénzintézetnek meg kell nyernie."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csányi Sándor a lakossági hitelezéssel kapcsolatban megemlítette, hogy bár a támogatott lakáshitel egy jó konstrukció, nincs nagy érdeklődés iránta, ezért élénkülést vár ezen a területen.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27