14 °C Budapest

Haladékot kaptak a gyermeket váró családok: kiderült, mikortól jár a támogatás

2019. június 27. 11:30

Több helyen is változtatott a kormány a babaváró hitel szabályain a Magyar Közlönyben megjelent rendeletével. A gyermekvállalást nem a szerződéskötés, hanem a kölcsönkérelem benyújtásának az időpontja után kell teljesíteni. Jogosultak lettek a hitelre a tartozásukat már rendező KHR-listások, és azok is megkapják a kamattámogatást a futamidő végéig, akik csak a baba júliusi születése után, de július 31-ig nyújtják be a hitelkérelmüket. Egy további módosítás nyomán a legfeljebb 1 éves, autókereskedői bemutató autóként használt gépjárművekre is igényelhető lesz a nagycsaládosok újautó-vásárlási kedvezménye - írja a Portfolio.hu.

A kormány 151/2019. rendelete több helyen változtat a babaváró hitelről szóló, még március 12-én kihirdetett 44/2019. rendeleten: 

  • Több helyen úgy módosul a rendelet, hogy a gyermekvállalást nem a szerződéskötés, hanem a kölcsönkérelem benyújtásának az időpontját követően kell teljesíteni. Továbbra is gyermeknek számítanak a magzati létük 12. hetét már betöltött gyermekek is.
  • A kölcsönszerződés megkötését a házaspár - együttes igénylőként - akkor igényelheti, ha a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában egyiküknek sincs a KHR-ben nyilvántartott tartozása, ide nem értve azt az esetet, amikor a késedelmes tartozás teljesítése már megtörtént, azonban a teljesítésre a kölcsönkérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor, és a referenciadatot a KHR-ből még nem törölték.
  • Ha a kölcsönkérelmet a várandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően nyújtják be, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmet a kölcsönkérelemmel egyidejűleg is be lehet nyújtani.
  • Ha a kölcsönkérelmet ikerterhesség ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően nyújtják be, a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a kölcsönkérelemmel egyidejűleg is be lehet nyújtani.
  • A hitelfelvevők a kamattámogatásnak a kölcsön teljes futamidejére szóló igénybevételére, a gyermekvállalási támogatásra és a törlesztés szüneteltetésére a 2019. július 1-je és 31-e közötti időszakban - a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően - született vér szerinti gyermekük után is jogosultak, ha a kölcsönkérelmet 2019. július 31-éig benyújtják.

Hitelre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorával könnyen megtalálhatod a legolcsóbb megoldást!

Szintén a Magyar Közlönyben jelent meg a 45/2019. számú kormányrendelet is, amely néhány helyen módosít a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásról szóló 45/2019. kormányrendeleten. Ez alapján nemcsak teljesen új autóra, hanem olyan, autókereskedő által már legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és legfeljebb 2000 kilométert futott személygépkocsira.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem