7 °C Budapest

Ezért jár vissza pénz a devizahieleseknek: ma dönt a Kúria

Pénzcentrum
2014. június 16. 05:30 3 perc

Ma délután születhet meg a Kúria jogegységi határozata a devizahitelekkel kapcsolatban. Két héttel ezelőtt a bank ellen hoztak ítéletet, ennek tartalmát tehetik ma általános irányelvvé, és kiegészíthetik a decemberben hozott határozatot. Miről döntenek ma pontosan?

Várhatóan ma fél egykor hozza nyilvánosságra a Kúria a jogegységi határozatát, amelyben a devizahitelekkel kapcsolatban irányelveket fogalmazhat meg. Ezek az irányelvek az alábbi területekre terjedhetnek ki:

  • A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e amiatt, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. (Más okok miatt nem érvénytelen - dőlt el decemberben).
  • Az árfolyamkockázattal kapcsolatban a bankok által adott téves tájékoztatás okozhat-e tisztességtelenséget, vagyis semmisségi okot?
  • Az egyoldalú szerződésmódosításokat lehetővé tevő szerződési feltételek milyen körülmények között felelnek meg az átláthatóság követelményének?
  • Az árfolyamrés tisztességtelen szerződési feltétele-e? A Kúria egyedi tanácsa erről most úgy döntött, hogy az, azonban ma átfogó szabályozás is születhet az ügyben.


Milyen hatása lehet ennek az én hitelemre?

A jogegységi határozat lényege, hogy útmutatást ad a bíróságoknak, ezzel segítve a döntésüket a különböző perekben. Emiatt annak nyújt ez megoldást, aki éppen perben áll, vagy később perli be a bankját.

A legnagyobb eséllyel az árfolyamrés esetén léphet fel a Kúria az ügyfeleknek kedvező ítélettel, mivel ez volt az a kérdés, amiben két héttel ezelőtt Kásler Árpád pert nyert az OTP ellen. Ebben az esetben az alulmaradt bankoknak pénzt kell visszafizetniük az adósoknak.

A téves tájékoztatás és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdéskörében nehéz megmondani, hogy mi a bíróság álláspontja, mivel még nem született felsőfokú ítélet ezekben a kérdésekben, emiatt hatását is nehéz megállapítani. Ráadásul mind a két kérdésben az ügyfelek igen eltérő tapasztalatokkal bírnak, ezért könnyen előfordulhat, hogy ezekben a kérdésekben a Kúria nem jut jogegységre, és a döntést meghagyja az egyedi esetekben eljáró bíróságoknak.

A devizaalapú hitelek tisztességtelenségét vizsgálják, mivel ebben az esetben az árfolyamkockázatot az ügyfélnek kell viselnie. Ezt valószínűleg nem fogja a Kúria tisztességtelennek ítélni, mivel olyan instabilitást okozna a bankrendszerben, ami beláthatatlan következményekkel járna.


Mennyi pénzt kaphatok vissza a bankomtól?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pénzvisszafizetés mértéke attól is függ, hogy mikor vettük fel a hitelt, mekkora összeget folyósítottak nekünk, milyen tartamú a hitel, és mekkora árfolyamrést alkalmazott a bank a folyósításkor, illetve a törlesztőrészletek visszafizetésekkor. Pénz járhat vissza akkor is, ha a kamatemelés, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében születik döntés. Ezeknél egyedi esetekre lebontva számtalan jogcímen járhat az ügyfélnek pénz.

Van egy további kérdés is, hogy a meghatározott árfolyamra vonatkozó követelés elévülhet-e az ügyfél részéről. Amennyiben elévülhet, úgy csak a bírósági kereset benyújtása előtt legfeljebb öt éves jogszerűtlenésg esetén járhat vissza pénz. Valószínűsíthető, hogy a Kúria később mondja ki, hogy ez nem évülhet el, ebben az esetben az öt évnél régebbi pénzmozgások esetén is jár a kártérítés. Lényeges, hogy ebben a kérdésben akár később is születhet döntés, addig az egyedi esetekben az illetékes bíróság a mérvadó.

Mit tesz a kormány a devizahitelesek megsegítésére?

Ugyan ma jogegység születhet, azonban ez nem átfogó megoldás. A kormány eredetileg őszre ígérte a devizahiteles mentőcsomagot, azonban Varga Mihály szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium minél előbb döntést hozna a kérdésben, így lehet, hogy már a nyár folyamán megszülethet a csomag. A devizahiteles beavatkozásra az Alkotmánybíróság felhatalmazta a kormányt egy márciusi döntésével. Ahhoz, hogy ténylegessen megszülessen a csomag, az is szükséges, hogy az elévülés kérdésében is döntsön a Kúria.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 18:33