7 °C Budapest

A bankok ígérik: nem hárítják a jövőben a különadót az ügyfelekre

2020. április 19. 16:33 1 perc

Mivel az összeget visszaigényelhetik a bankok, a Bankszövetség álláspontja az, hogy semmilyen költséget emiatt a pénzintézetek nem fognak a fogyasztókra hárítani.

"A veszélyhelyzet alatt a bankszektornak nagyon sok szerepben kell helyt állnia. Stabilan és biztonságosan kell működtetnünk a pénzforgalmat, fizetési rendszereket, biztonságban kell tartani az alkalmazottakat és az ügyfeleket, illetve a hitelezés és a gazdaságösztönzés, valamint a szolidaritás is nagyon fontos a társadalomban" - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Bankszövetség elnöke.

Becsei András elmondta, hogy a különadót év végéig három egyenlő összegben kell megfizetni - júniusban, szeptemberben és decemberben -, az ütemezést a Pénzügyminisztérium kérte a bankoktól, de úgy véli, ezt a bankszektor később vissza fogja tudni kapni, erre ugyanis a tárcavezető konkrétan utalt.

Tehát mivel az összeget visszaigényelhetik a bankok - vagyis egy előre hozott adóbefizetésről van szó -, a Bankszövetség álláspontja az, hogy semmilyen költséget emiatt a pénzintézetek nem fognak a fogyasztókra hárítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?