Hat helyett kilenc hónapos sorkatonai szolgálatot, kötelező tartalékos gyakorlatokat és havi 1000 eurós illetményt tervez az osztrák kormány.
Nevetséges: papíron jár a tanároknak, nővéreknek évi 1 millió lakásra, de a bank szerint hitelképtelenek
A kormány új otthontámogatási programja évi egymillió forintos lakáshitel-támogatást biztosít a közszolgálatban dolgozóknak, ami jelentős segítség lehet a hitelképes állami alkalmazottaknak. Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint azonban a közszolgálati dolgozók jelentős része alacsony jövedelme miatt nem tudja majd igénybe venni a támogatást.
A kormány nemrég jelentette be új otthontámogatási programját, amely évi egymillió forintos támogatást nyújt a közszolgálatban dolgozóknak. A kedvezmény az egészségügyben, rendvédelemben, honvédségnél, oktatásban és közigazgatásban dolgozók számára érhető el, és lakáshitel-törlesztésre vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére fordítható. A támogatás az Otthon Start Hitellel is kombinálható.
A Bankmonitor számításai szerint a havi 83.333 forintos állami hozzájárulás teljes egészében fedezheti egy 17,5 millió forintos, 3 százalékos kamatozású Otthon Start vagy CSOK Plusz hitel havi törlesztőrészletét, illetve egy 12,3 millió forintos, 6,5 százalékos kamatozású piaci hitel törlesztését is 25 éves futamidő mellett. Gulyás Gergely miniszter ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg az érintettek mindössze 18 százalékának van lakáshitele - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
"Ez egy fontos lépés a kormány részéről. Ez minden hitelképes közszolgálati dolgozó esetében évente egymillió forintig segítheti akár az önerő előteremtését, akár a hitel törlesztését. Igaz, még sok a nyitott kérdés, hiszen a feltételeket a jövő heti, szerdai kormányülésen véglegesítik, és velünk ezt semmilyen módon nem egyeztették. Ettől függetlenül ez egy pozitív lépés" - nyilatkozta Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A szakszervezeti vezető szerint azonban problémát jelent, hogy sokan nem lesznek hitelképesek az alacsony bérek miatt. "Az MKKSZ által képviselt ágazatokban (kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők, szociális, ágazati, kulturális dolgozók) a bérek le vannak szakadva, hosszú ideje alacsonyan tartották őket" - magyarázta Boross Péterné.
A bankok jövedelemarányos törlesztési mutatót számolnak, ami sok alacsony jövedelmű közszolgálati dolgozó számára lehetetlenné teszi a hitelfelvételt. "Aki hitelképes, és igénybe tudja venni ezt a lehetőséget, annak havi bontásban 83 ezer forint támogatás komoly segítséget jelenthet" - hangsúlyozta az elnök.
Különösen nehéz helyzetben vannak a szociális szférában és az önkormányzati szektorban dolgozók. Az önkormányzati köztisztviselők most kapnak majd fizetésemelést, de 16 éve 38 650 forintos állami illetményalappal dolgoznak.
Sok kormánytisztviselő 2-3 diplomával is csak nettó 250–300 ezer forintot keres
- mutatott rá a szakszervezeti vezető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormány által bejelentett, szeptembertől esedékes 15 százalékos béremelés a kormánytisztviselők számára Boross Péterné szerint önmagában még nem elegendő a hitelfelvételhez. "Ha most kialakul egy magasabb bázis, és jön januárban még egy 15%-os emelés, az már jelenthet valamit" - vélekedett.
A szakszervezeti elnök szerint a lakástámogatásra szánt forrásokat inkább a bérek rendezésére kellene fordítani. "Az államnak olyan béreket kell biztosítania, amelyekből meg lehet élni, lakhatást lehet biztosítani hitelfelvétel nélkül is. Nem lehet mindent tűzoltással megoldani, tervszerű, átfogó bérfelzárkóztatásra van szükség" - fogalmazott.
Bár a támogatás feszültséget okozhat, mivel elsősorban a magasabb jövedelműek tudják igénybe venni, Boross Péterné szerint ettől még pozitív intézkedésnek tekinthető. "Ha rajtam múlna, inkább béremelést adnék, méghozzá tartósan, szisztematikusan és egyeztetve. De a kormány másként gondolkodik" - jegyezte meg.
A szakszervezeti vezető kritikát fogalmazott meg a kormány egyeztetési gyakorlatával kapcsolatban is. "Nem jellemző, hogy igénybe vennék a szakszervezetek munkáját. Saját elképzeléseiket valósítják meg. Nem ez az egyeztetésre hajlamos kormány" - mondta.
A szakszervezet a jövőben is folytatja a nyomásgyakorlást, különösen a szociális területen dolgozók érdekében. "Most a szociális területért fogunk kiállni, közös akciókat szervezünk a kollégákkal. Bemutatjuk, hogy a közszolgálatban a szegénység és a luxus egyszerre van jelen" - zárta gondolatait Boross Péterné.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







