A hazai ingatlanpiac folyamatosan változik, és az új lakáshitel-programok új lendületet adhatnak a vásárlói kedvnek – vagy akár bizonytalanságot is kelthetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint idén januárban 74,03 milliárd forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések szerződéses összege. Mindez jelentős, 15,4%-os emelkedést jelent a tavaly decemberi eredményhez képest, ráadásul a kiemelkedően eredményes tavalyi évben is a negyedik legmagasabb havi kihelyezésnek számított volna.
A lakáshitelek mellett a személyi hitelek piacán is fellendülést hozott a január – a decemberi 64,17 milliárd forinttal szemben az idei év első hónapjában már 74,03 milliárd forint került kihelyezésre. Mindez 15,4%-os emelkedést jelent az előző hónaphoz viszonyítva. Ugyanakkor a növekedés mértéke még jelentősebb, amennyiben a mostani eredményt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítjuk – 2024 januárjában 51,44 milliárd forint új személyi hitel került kihelyezésre, amihez képest az idén januári kihelyezés 43,9%-os bővülést jelent.
A személyihitel-szerződések darabszáma 23 823 volt idén januárban, ami 11,3%-os emelkedést jelent a decemberi 21 400-hoz képest. Hasonló mértékű a bővülés mértéke, amennyiben az adatokat az előző év azonos időszakának adataival vetjük össze – a 2024 januári 21 294 darab szerződéshez képest az idén januári 11,9%-os bővülést jelent.
A szerződések darabszáma és a kihelyezett hitelösszeg alapján elmondható, hogy idén januárban 3 107 405 forint volt a személyi hitelek átlagos szerződéses összege, ami minden idők legmagasabb értéke. Ez egyébként 3,6%-os emelkedést jelent a tavaly decemberi 2 998 703 forintos átlagösszeghez képest.
Ugyanakkor jóval nagyobb a bővülés mértéke, amennyiben a januári adatot az egy évvel korábbival vetjük össze – a 2024 januári 2 415 704 forint átlagos hitelösszeget 28,6%-kal múlja felül az idei eredmény.
Januárban 16,45% volt a személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, ami 0,22 százalékpontos csökkenést jelent a decemberi 16,67%-hoz viszonyítva. Még ennél is nagyobb mértékben, 0,25 százalékponttal csökkent a hitelek átlagos évesített kamatlába, egészen pontosan 16,41%-ról 16,16%-ra.
Személyihitel-ajánlatok 2025 márciusában
Végül pedig újra megnéztük, milyen személyihitel-ajánlatok közül válogathatunk jelenleg. A számítás során ezúttal is a Pénzcentrum kalkulátorát használtuk. A példahitel paramétereinek a következő értékeket adtuk meg – 3 107 405 forint hitelösszeg, 5 éves futamidő és havi nettó 800 ezer forint jövedelem.
A fenti paraméterek mellett márciusban a CIB Bank személyi hitele tűnik a legkedvezőbbnek 66 220 forintos törlesztőrészlettel, 10,61%-os THM-mel és 3 973 215 forint teljes visszafizetéssel. Ezt az UniCredit Bank (67 312 forint törlesztő, THM 11,39%), a Raiffeisen Bank (66 775 forint, THM 11,49%) és az Erste Bank (67 547 forint, THM 12,05%) ajánlatai követik a sorban.
A legmagasabb havi törlesztőrészletekkel márciusban az MBH Banknál (82 190 forint, THM 21,65%) és a Cofidisnél (82 327 forint, THM 22,52%) találkozhatunk. Ezek esetében 4 931 400 forintra (MBH) és 4 970 718 forintra (Cofidis) jönne ki a teljes visszafizetés összege. Utóbbi esetben a teljes visszafizetés összege 997 503 forinttal múlná felül a legolcsóbb ajánlat teljes visszafizetésének összegét.
Az igényeidnek jobban megfelelő adatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


