2 °C Budapest
Bank Building

Nesze neked kamatstop: most már édesmindegy, megszűnik-e vagy sem?

2024. március 6. 14:32

A változó kamatozású vállalkozói kölcsönök kamatemelkedése ellen is véd a kamatstop: a hitelek nem drágulhatnak egy bizonyos szint fölé. A rendelkezés jelen ismereteink alapján április elejéig velünk marad, érdekesség azonban, hogy a piaci környezet változása miatt a vállalati kamatstop lassan magától megszűnik, ugyanis a piaci hozamszintek már a küszöbértékhez közelítenek. A Bankmonitor szakértői szerint ezért jó esély van arra, hogy nem lesz szükség a kamatstop további meghosszabbítására.

A 2022. november 15. előtt kötött változó kamatozású vállalkozói hiteleket védi a kamatstop a drágulástól egészen 2024. április elsejéig. (A fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződésekre nem terjed ki a védelem.) Ezen kölcsönök kamata két részből áll: egy piaci mutatóból – ez jellemzően a BUBOR – és egy felárból. A kamat 1, 3, 6 havonta a piaci mutató értékváltozásának megfelelően árazódhat át. Ha a BUBOR értéke egy százalékponttal nő, akkor a kölcsön kamata is annyival emelkedik.

Ebbe a piaci mechanizmusba avatkozik be a kamatstop oly módon, hogy meghatároz egy múltbeli időpontot – amikor kedvezőbb volt még a BUBOR értéke – és azon érték alapján kell átárazni a hiteleket a védelem időszaka alatt. A múltbeli kedvező érték azonban ma már nem is olyan kedvező a Bankmonitor vállalati hitelezési szakértői szerint. Lehet olyan vállalati kölcsön, amelynél már a piaci alapú árazás kedvezőbb a kamatstop nyújtotta védelemnél.

Milyen árat rögzít a kamatstop a vállalati hiteleknél?

A vállalkozói kölcsönöknél a kamatstop a kölcsönhöz kapcsolódó hozammutató – ezt szokás referencia-kamatlábnak is nevezni – esetében a 2022. június 28-ai értéket veszi alapul. Ezen érték alapján történik az átárazódás.

A mutató értéke az egyes kamatperiódusoknál:

  • 1 havi BUBOR: 2022. június 28-ai értéke 7,32%, míg a március elsejére érvényes érték 8,93%
  • 3 havi BUBOR: 2022. június 28-ai értéke 7,77%, míg a március elsejére érvényes érték 8,24%
  • 6 havi BUBOR: 2022. június 28-ai értéke 8,26%, míg a március elsejére érvényes érték 7,91%

Ez alapján is jól látható, hogy nagyon lényeges a kamatfixálás hossza. Ha rövid ideig, például egy hónapig fix csak a kamat, akkor a kamatstop még érdemi hatást fejt ki, 1,61 százalékponttal mérsékli a kölcsönök kamatát az aktuális hozamszintek alapján. Ugyanakkor a fél évig fix kamatozású vállalkozói kölcsönöknél már más a helyzet, a referenciamutató aktuális értéke itt kedvezőbb a kamatstop által befixált értéknél. Vagyis lehet olyan vállalkozói kölcsön, amire már nem is érvényes a kamatstop: a márciusban forduló fél évig fix kamatozású kölcsönök már piaci alapon árazódtak át.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jogszabály alapján a kamatstop a vállalati hitelekre április elejéig marad érvényben. Eddig ezt a határidőt folyamatosan módosították, de előreláthatóan erre most már nem kerül sor. A Bankmonitor szakértőinek várakozása alapján ugyanis április elsejére az aktuális hozamszintek a többi kamatperiódus esetében is elérik a kamatstop által meghatározott szintet.

Mi a helyzet a lakossági jelzáloghitelekkel?

A lakáshiteleknél azért még nem fenyeget az a veszély a Bankmonitor szakértői szerint, hogy a referenciamutató értéke a rögzített szint alá csökken. Ezen kölcsönöknél ugyanis a BUBOR egy jóval korábbi, 2021. október 27-ei értéke alapján kell meghatározni fordulókor a kamatokat. Márpedig a 2021. őszi értékektől még igazán messze vannak az aktuális értékek.

Vagyis a lakossági jelzáloghitel önmagát még nem fogja kivezetni. Ezért ott nagyon is lényeges, hogy a jogszabályban rögzített aktuális lejárati dátumot követően – ez jelen esetben 2024. június 30. – mi lesz a kamatstop sorsa.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 28. 07:45