Typical hungarian village in day light outdoors.

Durva népvándorlás indult Magyarországon: ezekere a településekre valósággal özönlöttek a családok

2023. február 23. 15:34

A legfrissebb elérhető adatok szerint, míg 2021-ben országos szinten közel 50 ezer fővel csökkent az állandó lakosság, addig a falusi CSOK által preferált települések alig hatezer főt veszítettek népességükből, s a különbség arányaiban is megmutatkozik. A lakosságszám változás azt jelzi, hogy jól teljesít a konstrukció a kistelepülések népességcsökkenésének lassításában. Bár a tavalyi lakáspiaci változások inkább ellenszelet keltettek a falusi CSOK-nak, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint van még erő e támogatási formában, így akár növekvő szerepe is lehet 2023-ban.

A falusi CSOK 2019 júliusa óta segíti a gyermekes családokat az ingatlanvásárlásban, bővítés, korszerűsítésben több mint kétezer olyan kistelepülésen, ahol az átlagosnál jobban fogy a lakosság. Sikerességére utalnak a Belügyminisztérium adatbázisában1 fellelhető legfrissebb adatok, melyek szerint, míg az ország lakossága mintegy 0,5 százalékkal fogyott 2021. január 1. és 2022. január 1. között, addig a falusi CSOK-os településeken kevesebb, mint fele ilyen mértékű, 0,2 százalék volt a veszteség.. Igaz, ez néhol csak a fogyás lassítására volt elég, míg máshol tényleges lélekszámnövekedés ment végbe. Így vannak olyan korábban kedvezményezett falvak, kisvárosok, amelyek a jogalkotók megítélése szerint 2023-tól már nem szorulnak ilyen segítségre. A helyükre így mások kerültek a preferált települések jelenleg 2.630-as listájára2 és az eredeti tervektől eltérően két évvel tovább, 2024 végéig lesz igényelhető a falusi CSOK.

2021 különösen sikeres év volt ennek a támogatási formának a történetében. Az ingatlanpiac általános folyamatai is kedveztek neki, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője felidézi:

Ez volt az az év, amikor az ingatlanvásárlók érdeklődése a magas városi lakásárak miatt általában is a kistelepülések felé fordult. S ehhez jött még a reakció a Covidra, ami miatt sokan igyekeztek ki a városból, minél levegősebb, zöldebb lakókörnyezetet keresve. E két hatás könnyen összefonódott a CSOK kínálta lehetőségekkel.

Ám e kedvező hullámokat igencsak eltérően tudták kihasználni az egyes preferált települések. Hat vármegyében – Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Komárom-Esztergomban, Pesten, Vasban és Veszprémben –, amióta csak létezik a falusi CSOK, pozitív a mérleg, az érintett települések együttes lélekszáma egyre nő.

Zala különös kivétel, ott 2020-ban még csökkent a lakosságszám, ám 2021-ben már gyarapodtak 336 polgárral. A további tizenkét vármegyében azonban csak a folytonos fogyás mérséklésére volt elegendő a falusi CSOK keretében nyújtott támogatás. Ám közülük négyben – Baranyában, Csongrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Somogyban – az utolsó évben már a korábbi felénél is kisebb lett a népességvesztés tempója.

2021-ben a legnagyobb arányú növekedést, 19 százalékkal a borsodi Nagyhuta érte el, igaz ehhez elég volt 14 új polgár beköltözése. E toplista első 10 helyén (legalább 13 százalékos bővüléssel) jellemzően apró települések állnak, öten Zalából (Ligetfalva, Zalaköveskút, Tilaj, Lendvajakabfa, Szijártóháza), valamint a somogyi Hosszúvíz, a veszprémi Kispirit, a baranyai Tófű és a vasi Nagytilaj. Egy év alatt a legtöbb polgárral, 223-mal (+4%) az egyébként is legnagyobb lélekszámú CSOK-os község, az 5342 lakosú hajdú-bihari Mikepércs gyarapodott.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kedvezményezett települések között 89-nek van városi rangja. Közülük számos turisztikai szempontból is nevezetes, de ezeknél 2021-ben jellemzően nem bővült számottevően a lakosság. Az 5.207 lakosú Fonyód lélekszáma mindössze 2-vel nőtt 2021-ben, két másik balatoni település pedig szolidan fogyott is: Balatonkenese (2.732, -15), Badacsonytomaj

Nem lenne meglepetés, ha 2021 maradna a csúcsév a CSOK történetében, ugyanis 2022-ben – bár ezek következményeiről pontos adatokat még nem ismerünk – több, a falusi vásárlások ellen ható folyamat is feltűnt a lakáspiacon. Ilyen volt – emlékeztet Valkó Dávid – az is, hogy az év elején a korábbi „kiköltözési hullám” már megfordulni látszott, s jobban nőtt az érdeklődés a városi otthonok iránt. Erre erősített rá a rezsi-aggodalom is, ami nem kedvez a nagyobb, s esetleg régebbi családi házak vásárlásának. Azt, hogy e trendeket mennyire lesz képes ellensúlyozni a falusi CSOK, egyelőre még a szakértő is nyitott kérdésnek látja.

Mert egyrészt ezeken a céltelepüléseken valóban eléggé korlátozott az ingatlanválaszték, kevés a jelen állapotában is jó minőségű és olcsón üzemeltethető ház. Ugyanakkor jelenleg a falusi CSOK az egyetlen támogatási forma, amely támogatja a korszerűsítéssel járó munkálatokat, melyek – éppen a rezsi-probléma felértékelődése miatt – különösen sokat növelhetnek egy-egy ingatlan értékén. Így a falusi CSOK-nak most abban is kitüntetett szerepe lehet, hogy ezeken a településeken az eredeti tulajdonosaik korszerűsítsék a házak egy részét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31