Januárban a devizapiacot elsősorban a dollár folyamatos gyengülése alakította: szinte minden fontosabb valuta erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben.
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a bankszámlákkal kapcsolatos takarékoskodási lehetőségek, illetve – szükség esetén – az egyszerűsített bank(számla)váltás bemutatására.
Január 31-ig valamennyi hazai banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfél megkapja egyéni éves díjkimutatását bankjától. Ha egy bankszámla fölött többen rendelkeznek, csak a számlatulajdonos kapja meg a kimutatást postai levélben vagy értesítést ennek elkészültéről emailen, internetbanki felületen (amilyen kapcsolattartásról megállapodott hitelintézetével) - ezt írja legújabb közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
A pár oldalas, egyszerűen átlátható, jogszabály alapján minden banknál azonos formátumú díjkimutatás a számlavezetési díj mellett külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van), s egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Bemutatja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, illetve, hogy ezek közül mennyi műveletért kellett ténylegesen fizetni.
A bankoknak egységes elnevezéseket, meghatározásokat kell használniuk a számlaszolgáltatásokra, műveletekre. A kapott díjkimutatás alapján így az ügyfelek más hitelintézetekéivel is összehasonlíthatják saját számlaszolgáltatásaik költségeit. Ebben segít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújult ingyenes Bankszámlaválasztó programja is, amelyik az adott fogyasztó tényleges számlahasználati szokásai alapján havi és éves becsült költséget is kiszámít számára.
A hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben/üzletszabályzatában már szerepelt. A költségek változásáról az ügyfeleket legalább 2 hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat ennek kapcsán nem lehet bevezetni és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.
A bankoknak az ügyfeleket arról is értesíteniük kell, hogy ha ők a költségemelést nem fogadják el, ingyenesen megszüntethetik számla- és egyéb kiegészítő szerződéseiket. A módosítás csak lehetőség: a korábbi években pl. számos bank nem hárította át (üzletpolitikai okokból vagy a piaci verseny miatt) az infláció okozta költségváltozásokat ügyfeleire.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az MNB a tavaszi átárazási időszakban kiemelten figyeli a hitelintézetek költségmódosításait. Ha jogsértést – pl. az oklistában nem szereplő indokkal vagy a számítási mód megváltoztatásával járó díjemelést, az ügyfelek hiányos tájékoztatását, vagy annak elmaradását – tapasztalná, intézkedést hoz az ügyfelek érdekeinek védelmére. Emlékezetes: az MNB 2013-14-ben (hasonló díjemelések nyomán) milliárdos bírságot szabott ki több bankra, és kötelezte azokat a fogyasztóktól törvénytelenül elvont pénzek visszafizetésére. A jegybank Ön tudja, mennyi az annyi? – Spóroljon a bankszámláján! címmel pénzügyi fogyasztóvédelmi edukációs kampányt is indított az ügyfelek tudatos számlahasználatának támogatására. Ennek keretében honlapján, kisfilmjében és szóróanyagaiban mutatja be, hogy tudatos számlaválasztással, a számlaterhek rendszeres időközönkénti áttekintésével és a fölösleges, az ügyfél által nem használt szolgáltatások megszüntetésével akár évi több tízezer forint takarítható meg.
Ha az ügyfél jelenlegi bankszámlájához képest kedvezőbb számlaterméket talál egy másik piaci szereplőnél, kezdeményezheti az egyszerűsített bankváltást,. amely az ügyfelek számára gyors és kényelmes eljárást biztosít Ennek során mindössze új bankjánál kell megadnia korábbi bankszámlaadatait, s az új számlavezető gondoskodik beszedési megbízásainak, egyéb szolgáltatásainak áthozataláról, mégpedig maximum 13 munkanap alatt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







