Ezra Bailey

Fontos bejelentés a Zöld Hitelről: megszólalt az MNB-alelnök, ezek az új feltételek

MTI
2022. március 31. 17:03

A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket - nyilatkozta Patai Mihály, a jegybank alelnöke az MTI-nek, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.

Patai Mihály szerint az MNB-nek továbbra is hozzá kell járulnia a zöld és fenntartható gazdaság és az ezt támogató pénzügyi rendszer kialakításához, ehhez pedig rendkívül hatékony eszköz a ZOP. Hangsúlyozta, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, ezért a szigorító monetáris politika folytatódni fog a monetáris tanács márciusi üzeneteivel összhangban. Az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül azonban a jegybank fontosnak tartja zöld mandátumával összefüggő feladatainak ellátását is - emelte ki.

Véleménye szerint a program őszi elindításával az MNB olyan úttörő szerepet vállalt magára Európában, melynek eddigi eredményei aligha kérdőjelezhetőek meg. "Az a legjobb befektetés, ami fenntartható életkörnyezetet teremt mindannyiunk számára. Ehhez pedig elengedhetetlen egy olyan lakosságnak szóló, jegybank által refinanszírozott hitelprogram, ami kedvező feltételekkel a fenntarthatóságot és a zöld szempontokat tűzi zászlójára" - mondta Patai Mihály. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a bankrendszernek is proaktívan kell követnie a jegybank példáját a zöld és fenntartható pénzügyi termékek fejlesztésével.

Az alelnök beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban kiemelkedő érdeklődésről számoltak be a bankok a Zöld otthon hitelek iránt, ezért a Magyar Bankszövetség írásban kérte a program folytatását.

A jelenlegi pénzpiaci és kamatkörnyezetben természetesen rendkívül vonzóak a Zöld otthon hitel feltételei, hiszen a kedvező árazású jegybanki forrásnak köszönhetően a fogyasztók legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett vehetnek fel hitelt a jelenlegi feltételek szerint

- emlékeztetett. Az alelnök szerint a programban részt vevő hitelintézetek eddig közel 4000 megkötött hitelszerződést jelentettek az MNB felé 125 milliárd forint összegben, ugyanakkor a legfrissebb visszajelzések alapján a jelenlegi keretösszeg már nem nyújt fedezetet a bankokhoz már beadott összes hiteligény kielégítéséhez.

Az eddigi eredményeket látva a program folytatására teszünk javaslatot a monetáris tanács következő ülésén

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta a jegybank alelnöke, aki szerint a program feltételeiben ugyanakkor valamilyen szigorítás mindenképpen várható.

A program eddigi feltételei is már előremutatóak voltak, az elmúlt időszak fejleményei pedig igazolták, hogy az energiahatékonyság növelése a jövőben még inkább felértékelődik

- jelentette ki az alelnök. Patai Mihály hozzátette, a hitelprogram ösztönzőleg hatott az energiahatékony ingatlanok piacára, mely megalapozott egy hosszú távú, a környezeti fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektető folyamatot. A ZOP indulása óta eltelt fél év alatt többezer energiahatékony ingatlan megépüléséhez biztosított forrást, így hosszabb távon is kedvező irányba befolyásolhatja a zöldingatlan-kínálat bővülését. "Ez egy hosszú távú munka, de Magyarország számára is csak a fenntarthatóságban rejlik a jövő" - emelte ki az alelnök. A monetáris tanács április 5-én tartja soron következő ülését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?