8 °C Budapest
A calculator with the 2021 on the display

Érdemes lehet sietni a bankokba: meddig tarthat még a masszív pénzosztás?

2021. november 18. 16:16 2 perc

Hamar kiheverte a járvány miatt kialakult váálságot a lakossági hitelpiac, a legfrissebb statisztikák szerint mind a személyi kölcsönök, mind a lakáshitelek iránt komoly az érdeklődés, és természetesen a családtámogatási program keretében nyújtott konstrukciók népszerűsége is töretlen. Nagyon nem mindegy ugyanakkor, hogy melyik terméket választjuk, az egyes konstrukciókat ugyanis más és más élethelyzetekre találták ki.

Amióta a koronavírus világjárvány tavaly március óta erőteljes hatást gyakorol a magyar lakosság mindennapjaira, egy ideig a hitelek felvétele iránt sem volt egetverő a lelkesedés. Azonban idén márciusban már visszatért a magyarok bátorsága, azóta pedig töretlen volt az emelkedés. A felvett lakáskölcsönök, személyi hitelek, és babaváró támogatások összege mind-mind erőteljes növekedést mutat 2021-ben.

A növekedés nemcsak a lakáshitelek területén kiugró - hiszen ezt szinte borítékolni lehetett az otthonfelújítási hitel februári bevezetését követően -, a babaváró és személyi kölcsönök iránti kereslet is drasztikusan nőtt. Vajon mi hozhatta meg a magyar lakosság kedvét a hitelfelvételhez, és felfele ívelő trendnet derékba törheti az MNB erőteljes kamatemelési ciklusa?

Érdemes körültekintően választani!

Egy új hitel - legyen az egy új autóra felvett konstrukció, vagy épp egy lakásfelújítási támogatás önerejét fedező személyi kölcsön - felvétele előtt természetesen számtalan kérdés merül fel, legtöbbjük szükségszerűen, sőt, jogosan. Mire jó ez a termék és mire nem? Melyik a piacon most a legkedvezőbb ajánlat? Mire kell figyelni a felvétel előtt? Hogyan kell kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet? Hol kaphatom meg a leggyorsabban a felvett összeget?

Ezért a Pénzcentrum, 2021. november 22-től, egy héten át, tematikus cikkekkel próbál majd segítséget nyújtani a témában. Tarts velünk Te is!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?