Így juthat most olcsóbban lakáshoz rengeteg magyar: az élelmesek már rég meglépték

2021. január 8. 11:01

Ősszel visszatért a lakosság hitelfelvételi kedve, legalábbis ami a lakáskölcsönöket illeti. Szeptemberben folyósították 2020-ban a legtöbb kölcsönt az évben, és az októberi lakossági lakáskölcsön folyósítás is alig maradt el az egy évvel korábbitól. Novemberben pedig a kifizetett összegek túlléptek az októberi mutatókon, és 11,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi számokat. Úgy tűnik elege lett a lakosságnak az óvatoskodásból, így a tavaszi-nyári visszaesést egy őszi felfutás követte. Folytatódhat ez a felívelés 2021-ben is? Ennek járt most utána a Pénzcentrum.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, novemberi statisztikái azt mutatják, hogy 2019 novemberéhez képest a pandémia évében 11,4 százalékkal több lakáshitelt folyósítottak a bankok a lakosságnak. Annyira nem rettentette el a magyarokat a lakáshitelek felvételétől 2020-ban a járvány, hogy a januártól novemberig eltelt 11 hónap alatt több hitelt került folyósításra, mint a megelőző év azonos időszakában. Az ősz igazán erős volt: novemberben összesen 82,73 milliárd, októberben 81,17 milliárd forint landolt a lakossági számlákon, és szeptember volt az év legerősebb hónapja a maga 91,94 milliárdos szerződéses összeg kimutatásával. Azért is rendkívüli a lakáshitelek előretörése, mert a személyi kölcsönök és babaváró hitelek visszaesést mutattak novemberben: havi szinten 5,5 és 6,3 százalékot, éves szinten pedig utóbbi 17,7 százalékot, míg a személyi kölcsönök 45,4 százalékos zuhanást.

A lakáskölcsönök tehát tartják magukat, vagyis a háztartások a járvány második hulláma ellenére sem mondanak le egykönnyen lakáscéljaikról. Az viszont igaz, hogy a 2019 júliusában bevezetett babaváró kölcsön valamivel visszavetette a lakáskölcsönök felvételét, ugyanis sokan az így kapott öszegekkel egészítették ki a lakáscél megvalósításához szükséges összeget, ami így nem lakáskölcsön formájában került felvételre. Ugyanakkor, ha nem üt be a pandémia, akkor a babaváró a lakáskölcsönök felfutását eredményezhette volna hosszabb távon.

Ez látszólag ellentmondás, de valójában, mivel a babaváró szabadon felhasználható, így önerőt tud teremteni a lakásvásárlásokhoz. Azok tehát akik nem tudtam volna felvenni például egy 30 milliós lakáskölcsönt a jövedelmük, vagy más tényezők miatt, vagy nem volt önerőre félretett pénzük, most lehetőséget kaptak: máris csak 20 milliót kell így kölcsönként igényelniük a példa alapján.

A járvány közbeszólt

Az, hogy még a pandémia ellenére is nőtt 2020-ban a lakáshitelek felvétele 2019-hez képest (novemberig) tehát csoda is lehetne, hiszen a kijárási korlátozás, anyagi bizonytalanság sokakat megakadályozhatott volna akár abban, hogy eljussanak a bankban, vagy házakat nézzenek, akár abban, hogy megfeleljenek a kölcsönfelvételi kritériumoknak. (Amiken egyébként még szigorítottak is a bankok a járvány miatt.) Másrészt viszont mégsem akkora csoda, hogy most éves növekedést látunk a lakáskölcsön felvételi kedvben, hiszen tavaly visszaesés történt - így a 2019-es év, amihez viszonyítunk eleve alacsony bázist kínált.

Az a fenti grafikonon egyértelműen látszik, hogy mindhárom fő lakossági hiteltípus megsínylette a járványt - a személyi kölcsönök azonnal, a babaváró hitel és lakáskölcsönök késleltetve, de visszaesést mutattak. A lakáskölcsönök mutatkoztak talán a legjárványállóbbnak, mert ha nem is 2019-hez viszonyítunk, akkor sem lenne rossz évnek titulálható 2020 ebből a szempontból. Úgy tűnik, a járvány annyiban azért befolyásolta a lakáshitelek felvételét, hogy amíg a személyes ügyintézés nem volt ajánlott a fertőzésveszély miatt, elhalasztotta a lakosság a hitelkérelmet, viszont utána mégis sokan vették a bátorságot, és beadták.

Még nem találtad meg a legjobb lakáskölcsön ajánlatot? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorában!

Annyiban mégiscsak csalóka 2020 első 11 hónapjának statisztikája, hogy van átfutási idő:a bankok által adott hónapban kifolyósított összegekre az igényléseket többnyire nagyjából 2,5 hónappal korábban nyújtották be az ügyfelek. Vagyis a január-februárban érkező összegeknek egy jó részét még 2019-ben igényelhették, a március-áprilisi összegeket pedig még év elején, amikor a COVID-19 még csak a távoli Kínát érintő furcsa új fertőzés volt, amiről kevesen hitték - főleg Magyarországon -, hogy az egész világot megrengetheti. Aztán márciusra eljutott hazánkba is a koronavírus, hogy teljesen felforgassa a rövid és hosszútávú terveket.

Mindent összevetve 2020-ban még így is több lakáshitel került kifolyósításra, mint a járvány sújtotta évtől remélhető volt. Hogyhogy nem szegte kedvét a pandémia a hitelfelvevőknek? A válasz egyrészről, hogy a sok hátrány ellenére a lakosság előnyt is kovácsolhatott a helyzetből: a Pénzcentrum is többször hangsúlyozta, hogy a kialakult lakáspiaci helyzet talán egy soha vissza nem térő alkalom a lakossági ügyfeleknek.

Érdemes volt kihasználni az ingatlanpiac megrendülését

Az ingatlan már a járvány előtt sem volt olyan jó befektetés, mint korábban, mivel más befektetési formák, mint a MÁP+ jobb lehetőségeket kínáltak, így az áremelkedés már nem zajlott olyan ütemben, mint a korábbi években. Tehát lassult az árak emelkedése, de nem állt meg. A járvány miatt azonban a rövidtávú lakáskiadás, AirBnB a földbeállt: hosszú távra ugyanazokat az ingatlanokat már sokkal kevésbé éri meg kiadni a tulajdonosoknak. Ezek miatt a hatások miatt a befektetők elpártoltak az ingatlanoktól, így eljött azok ideje, akik viszont saját használatra akartak ingatlanhoz jutni.

Az árak emelkedése a járvány miatt még meg is állt, így akinek már tervben volt a lakásvásárlás, kihasználhatta ezt az alkalmat. Ezen túlmenően pedig a kereslet nőtt, és ami fontosabb: átalakult. Megváltoztak a lakossági prioritások. 2019 őszén 156,63 milliárd forintot helyeztek ki a bankok használt ingatlan vásárlása céljából, 2020 őszén viszont már 193,4 milliárdot. Felújításra ugyanebben az időszakban 2019-ben 6,29 milliárdot, 2020-ban 8,01 milliárdot fizettek ki a bankok. (Az építések, bővítések és egyéb célok felvételével kapcsolatban még nincsenek meg a teljes adatok.)

A felújítási hitelek népszerűsége a nyári felújítási lázzal is magyarázható: a barkácsáruházak eladási statisztikái is azt mutatták, rengetegen vágtak bele ilyen munkákba 2020-ban. A babaváró hitel szintén afelé hat, hogy egyre többen fognak használt ingatlanban gondolkodni, hiszen azok számára is lehetővé teszi az otthonteremtést, akiknek újra nem lenne keretük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Új lakás vásárlása céljából viszont október-november 16,86 milliárd forint került folyósításra, 14,8 százalékkal kevesebb, mint 2019. 10-11. hónapjában. (Januártól novemberig tartó időszakban 2019-ben 90,94 milliárd, 2020-ban 80 milliárd került folyósításra, azonban a múlt évi statisztikákból hiányzik az áprilisi és szeptemberi adat.)

A karanténhatás a nyári hónapokban az ingatlanszakértők szerint egyértelműen érezhető volt, azonban nem tudni, hogy mi lesz a hosszú távú hatása a járványnak: 2 vagy több évig is kitart-e majd a bezártságélmény, illetve lesz-e több lehetőség a vidéki home office-ra, ahogy a pandémia első hulláma alatt.

Mit hoz 2021?

A járvány teremtette helyzet talán soha vissza nem térő alkalom azok számára, akik most vásárolnak ingatlant saját célra, és nem befektetésként, ahogy azt már korábban is hangsúlyoztuk. Nemcsak a lakásárak stagnálása, a vevők jobb alkupozíciója miatt, hanem azért is, mert már a tavaly júniusban bevezetett babaváró hitel konkurenciát jelentett a banki lakáskölcsönöknek, így a kamatok süllyedni kezdtek. A lakáshitelek átlagos kamatai pedig 2020 januárja óta nem mentek 4,1 fölé, novemberben 3,93 százalékon álltak:

Ráadásul nem fejeződött még be a befektetők menekülése az ingatlanpiacról: a hitelmoratórium közelgő megszűnése egyre több befektetési ingatlant fog a piacra helyezni. A tulajdonosok, akik a bérleti díjakból fizették a hitelt, most inkább dönthetnek az ingatlaneladás mellett. A kínálat növekedése pedig még kedvezőbb árakat és több lehetősége eredményezhet a vevők számára.

Azt viszont mindenkinek egyénileg kell felmérnie, neki mit enged meg az anyagi helyzete, az anyagi biztonsága, illetve változtak-e az igényei. Mi éri meg inkább? Egy használt családi kertes ház, vagy belvárosi lakás? Vagy inkább érdemes kivárni, hogy beinduljanak a rozsdaövezeti beruházások? Ezt most különösen alaposan meg kell gondolni.

A bankok kapuja nyitva áll

A Pénzcentrum kalkulátorában használt ingatlan vásárlás céljából 12 milliós hitelajánlatokat kerestünk 20 éves futamidővel. A hazai nagybankoknál mind találunk olyan ajánlatot, ahol a THM 3,5 százalék alatt marad, viszont érdemes alaposan szemügyre venni az ajánlatokat. A törlesztőrészletekben pár forintnyi eltérés is százezreket jelenthet 20 év alatt:

Nézzük csak meg az első és utolsó ajánlatot: a THM 0,72 százalékban tér "csak" el, azonban a teljes visszafizetendő összegekben már milliós eltérés mutatkozik 20 év alatt! Ezért nem szabad sosem csak a törlesztőrészletre hagyatkozni: meg kell nézni a THM-et, kamatperiódust, visszafizetendő teljes összeget is. Ez alapján összehasonlítva már valóban jó döntést hozhat a hiteligénylő. Ezeket az információkat személyre szabhatóan megmutatja a Pénzcentrum lakáskölcsön kalkulátora.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm