Költöznek a magyar bankok: a járvány sem tántorítja el őket

2020. május 11. 08:30

A veszélyhelyzet alaposan átrajzolta a bankok működését, széleskörűen alkalmazzák a bankközpontokban a home office-t. Ugyanakkor a közeljövőben új bankszékházakat birtokba vevő pénzintézetek nem mondtak le a projektekről, és nem terveznek lényegesebb változásokat - írja hétfői számában a Világgazdaság.

A Raiffeisen Banknak az eredeti elképzelések szerint tavasszal már be kellett volna költöznie új székházába. A HB Reavis Agora projektje kissé megcsúszott, ezért a bank által bérelt irodai részek belső kialakítására most kerül sor. A Világgazdaság kérdésére a Raiffeisen Banknál elmondták, hogy a budapesti székházak költözése a tervek szerint a nyár első felében esedékes. A pénzintézet figyeli a járványhelyzet alakulását, és az aktuális körülményekhez alkalmazkodva bonyolítja majd le a költözés operatív részét. A Raiffeisennél ugyanakkor az irodakomplexumban előre meghatározott aktív helyek számán rövid távon nem terveznek változtatni.

Messzebb áll a megvalósítástól az OTP Bank új projektje. A Market Építő Zrt. generálkivitelezésében megvalósuló beruházást a tervek szerint 2021 novemberében adják át, ekkor a fővárosban szétszórtan, 27 telephelyen működő központi és leányvállalati irodák zöme át fog költözni az új épületbe.

A veszélyhelyzet elrendelése az új irodaház építését kis részben befolyásolta, csupán néhány biztonsági óvintézkedést kellett életbe léptetni

- reagált az OTP a lapnak. Azt is jelezték, hogy az elmúlt hetekben rengeteg olyan értékes tapasztalatot gyűjtöttek, amelyek hosszú távon hatással lesznek a mindennapi munkavégzésre. Folyamatosan elemzik a helyzetet, és alkalmazkodnak a kihívásokhoz.

Irodaházakra a jövőben is szükség lesz, de belső kialakításukra, a közösségi helyek berendezésére mindenképp hatással lesznek a most szerzett ismeretek. Mivel az új központ már majdnem szerkezetkész állapotban van, ezért a szükséges finomításokat most elvégezhetjük

- hangsúlyozta az OTP.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 24. 18:25
A Media1 kitúrta a Népszabadság visszatérése mögött álló céghálót. A 4Sight Media Group tulajdonosai...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
Holdblog  |  2026. szeptember 24. 10:43
Nem mindegy, kié egy lakás, mennyibe kerül, és az sem, hányan osztoznak rajta. A BB tengely országai...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58