Az Otthon Start Program szeptemberi bevezetése nemcsak a lakáspiacon, hanem a nyaralóingatlanok piacán is érezteti hatását 2026-ban.
A babaváró kölcsönnel rendelkezőknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője és vezető fogyasztóvédelmi szakértője.
Tóth Szandra és Szakács János, a jegybank honlapján publikált írásukban azt is hozzáteszik, ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek - és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést - a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik.
Emlékeztetnek rá, hogy a babaváró kölcsön egy speciális személyi kölcsön konstrukció, amelynél az adósok a futamidő első öt évében nem fizetnek ügyleti kamatot, a szerződéseket 2019. július 1-től köthették meg az ügyfelek, így a kamatmentesség még minden adósra vonatkozik.
Az adósok által fizetett törlesztőrészlet csak tőkét, valamint 0,5 százalék kezességvállalási díjat tartalmaz, a fizetési moratórium ideje alatt azonban a kezességvállalási díjat sem kell megfizetniük. Bár a moratóriumhoz köthető futamidő-hosszabbítás ideje alatt már megjelenik a kezességvállalási díj, azt majd csak a fennmaradó, jóval alacsonyabb tartozás arányában kell megfizetni.
Ha a babaváró kölcsön adósa él a halasztás lehetőségével - akár annak ellenére is, hogy a döntés pillanatában képes lenne a törlesztésre - akkor a meg nem fizetett törlesztőrészletek összegét megtakaríthatja, esetleg a későbbiekben a babaváró kölcsön előtörlesztésére is fordíthatja. Ennél a kölcsönnél ingyenes az előtörlesztés, kivéve ha nem születik gyermek és a futamidő első öt évében a felvett kölcsön összegének 50 százalékát eléri előtörlesztés, ekkor ugyanis az arra vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben a második vagy harmadik gyermek vállalását tervezi az adós, és még nem élt az első gyermek születéséhez kapcsolódó törlesztési szüneteltetés lehetőségével, akkor még inkább megfontolandó a fizetési moratórium igénybevétele. A gyermekvállalási támogatást ugyanis a fennálló kölcsöntartozás százalékában határozzák meg, márpedig a fizetési moratórium igénybevétele esetén a tőketartozás nem csökken, ezáltal magasabb mértékű gyermekvállalási támogatást vehet igénybe az adós.Jelentős különbség a fizetési moratórium és a babaváró kölcsönkonstrukció adta halasztási lehetőség között, hogy a jelenlegi szabályok szerint a koronavírussal kapcsolatos intézkedések keretében hozott fizetési haladék csak 2020. december 31-ig, míg a gyermek születése kapcsán kért szüneteltetés 3 éves időtartamra szól - hívták fel a figyelmet.
Kiemelték azt is, hogy a babaváró kölcsönökhöz kapcsolódó bármilyen ügyintézésre az MNB körlevelében az elektronikus módok használatára szólította fel a pénzügyi intézményeket.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








