7 °C Budapest

Ők járnak a legjobban a törlesztési moratóriummal: ki gondolta volna

2020. április 10. 12:36

Nem a lakosság és nem is a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások vehetik igénybe a legnagyobb arányban a törlesztési moratóriumot. A Portfolio által megkérdezett nagybankok válaszai alapján az ő körükben ugyanis a legalacsonyabb a moratórium mellőzéséről nyilatkozók aránya. A bankok jelentős részénél a lakossági ügyfelek többsége valószínűleg tovább fogja törleszteni a hitelét. 

Meglepően magas, esetenként már az 50%-ot is meghaladja azok aránya egyes bankoknál, akik idén is törleszteni szeretnék hitelüket. Ugyanakkor akik később veszítik el a jövedelmüket, és egyelőre kimaradnak a moratóriumból, azok később is jelezhetik, hogy élnének a lehetőséggel. Akiknél átutalással vagy éppen csekkes befizetéssel történik a hiteltörlesztés, azoknak jellemzően nyilatkozniuk sem feltétlenül kell, a ráutaló magatartással tovább törleszthetnek. Néhány bank válasza alapján erősen sejteni lehet, hogy a kkv-k körében a legnagyobb a moratóriummal élők aránya, ami e cégek pénzügyi sérülékenysége miatt nem lehet véletlen.

Az OTP-nél már körülbelül 30% azoknak az aránya, akik egyelőre nem veszik igénybe a fizetési haladékot, de a nyilatkozatok folyamatosan érkeznek, feldolgozásuk is folyamatos. Vannak ügyfelek, akik nem nyilatkoztak, de továbbra is átutalással fizetik a havi tartozásukat, számukra nem is szükséges nyilatkozatot tenni, hiszen ők a fizetéssel bizonyítják, hogy nem élnek a haladékkal. Sok kérdés érkezett a hitelkártyák törlesztése kapcsán (folyamatosan frissülő információk itt), a nagy fióki és telefonos terhelés miatt online tájékozódásra és ügyintézésre kérik ügyfeleiket.

A múlt hét végéig a K&H Banknál mindösszesen 70 000 ügyfél jelezte, hogy nem szeretne élni a moratórium kínálta lehetőséggel. Várakozásaink szerint a jelenlegi szám még tovább emelkedhet, de időközben a helyzet változhat, hiszen ha többen veszítenék el az állásukat, akkor vissza is jelentkezhetnek a moratórium alá az ügyfelek.

Az Erste Banknál úgy vélik, a hitelüket továbbra is törlesztő illetve a moratórium lehetőségével élő ügyfelek az Ersténél eddig kialakult aránya még nem reprezentatív, mivel a különféle hiteltermékek esetében a különböző banki csatornákon eltérő időpontokban indult a nyilatkozattételi lehetőség a törlesztési moratórium adta jogról való lemondásról. Várhatóan egy-másfél hét múlva már reprezentatív adatok állnak rendelkezésre a nyilatkozók számáról, arányáról.

A Takarékbanknál eddig mintegy 40 ezer ügyfél jelezte a törlesztés folytatására vonatkozó szándékát. Amennyiben az ügyfél a fizetési moratórium időszaka alatt egy adott hónapban a szerződés szerinti törlesztőrészletet átutalja vagy befizeti a banknak, az - ráutaló magatartással - az ügyfél arra vonatkozó szándékának minősül, hogy adott havi törlesztőrészlet tekintetében a fizetési moratóriumot nem kívánja igénybe venni. Előzetes becslések szerint várhatóan az ügyfelek közel fele folytatná a hitele törlesztését, de ezt számos tényező befolyásolhatja, különösen a pandémia okozta veszélyhelyzet gazdasági hatásainak alakulása.

A Budapest Banknál az eddigi számok azt mutatják, jelentős az érdeklődés a törlesztés folytatása iránt, például a jelzálog- és autóhitelek esetében is kiemelkedően sokan folytatják a törlesztést, hiszen mindkét esetben 40% felett van a nyilatkozó ügyfelek aránya. A vállalati ügyfelek közül a moratórium bejelentése óta egyre többen jelzik a Budapest Bank számára a törlesztés folytatását, jelenleg az ügyfelek közel fele az eredeti szerződése szerint kíván tovább törleszteni. A Budapest Lízing ügyfelei szintén hasonló arányban kívánják tovább folytatni a törlesztést és látva a nyilatkozatok folyamatos beérkezését, ez az arány akár a kétharmadig is emelkedhet. A jelenlegi adatok alapján arra számítanak, hogy magas lesz azon ügyfelek aránya, akik nem élnek a moratórium adta lehetőséggel, főleg úgy, hogy a szabályozás értelmében időközben is választható a kedvezmény, ha az anyagi körülmények alapján valaki módosítana a döntésén.

A CIB Banknál eddig a lakossági ügyfelek közel 30%-a jelezte, hogy továbbra is törleszteni kívánja hitelét. Vállalati hitelezett ügyfeleik mintegy 13%-a jelezte eddig, hogy nem szeretne élni a moratóriummal, ami a hitelportfólió kb. 31%-át jelenti. Lakossági ügyfelek esetén a moratórium alól felmentést kérő ügyfelek arányát 45-50% közé várják. Becslésük szerint a nagyvállalati hitelportfólió mintegy 75%-a és a kkv szegmensük hitelállományának közel 25%-a nem fog élni a moratórium lehetőségével.

Az MKB Banknál szép számmal éltek a lehetőséggel, a lakossági bejelentések konkrét száma azonban üzleti titok részét képezi a bank szerint. Vállalati oldalról azt tapasztalják, hogy a minél nagyobb a vállalat, annál kevésbé él a moratórium lehetőségével. A nyilatkozatok folyamatosan érkeznek be az ügyfelektől, eddig a hitelezett vállalati ügyfeleik 13%-a nyilatkozott, ami hitelállományban nagyobb arányt jelent. Nehéz megbecsülni a likviditási/kényelmi/megtakarítási döntésen alapuló, moratóriummal élő háztartások arányát, ahogy azon tudatosabb szegmens arányát is, akik ha megtehetik nem kívánnak élni a moratórium adta lehetőséggel. Vállalati oldalon várakozásaik szerint rövid távon 20-25%-ra fog növekedni a nyilatkozók aránya. Közép távon egyelőre nagy a bizonytalanság a frissen bejelentett és még részleteiben nem ismert intézkedési csomag miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Raiffeisen Banknál lakossági oldalon több tízezer ügyfél jelezte kilépési szándékát. Vállalati oldalon az ügyfelek jelentős része az eredeti ütemezés szerint fizet. Várakozásaik szerint az ügyfelek többsége továbbra is az eredeti szerződés szerint fog fizetni.

Az UniCredit Banknál fizetési moratóriumra jogosult lakossági ügyfeleik több mint 20 százaléka nyilatkozott már úgy, hogy a szerződés szerinti feltételekkel kívánja tovább törleszteni a hitelét. Vállalati és vállalkozói ügyfeleik esetében a jogosultak több mint negyede tájékoztatta a bankot arról, hogy nem él a moratóriummal.

Hogyan alkalmazkodnak a bankok a 5,9%-os THM-plafonhoz?

December 31-éig korlátozta a kormány 5,9%-ban az újonnan felvehető fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM), ugyanakkor ahogy az MNB is több alkalommal felhívta a figyelmet, a bankok kínálhatnak olyan kölcsönöket, amelyek időközben, 2021. január 1-jén váltanak át egy magasabb hitelköltségre. Ezzel tudomásunk szerint a nagybankok többsége élt is már, az aktuális listát a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában lehet megtekinteni.

Még érdekesebb talán, hogy mi lesz a folyószámlahitelekkel és a hitelkártyákkal, hiszen ezeket kétszámjegyű, jellemzően 20 vagy 30 százalék feletti THM-mel kínálták korábban a bankok. A hitelintézetek válasza azt tükrözik, hogy még birkóznak ezzel a feladattal, olcsó új folyószámlahitel-terméke egyedül a Budapest Banknak van az idei évre:

  • K&H: "ezt a lehetőséget egyelőre vizsgálják kollégáink".
  • az Erste honlapi tájékoztatását ajánlotta figyelmünkbe, amely szerint "A folyószámlahiteleink és hitelkártyáink értékesítését átmenetileg felfüggesztettük, a termékfeltételek kidolgozása folyamatban van. A folyamatban lévő igénylésekkel kapcsolatban hamarosan értesítjük ügyfeleinket."
  • Takarékbank: "Hitelkártya-, illetve folyószámlahitel esetében vizsgáljuk egy olyan termék bevezetésének lehetőségét, amely ügyfeleinknek is segítséget nyújt az átmeneti nehéz helyzetben amellett, hogy a jogszabálynak is megfelel."
  • Budapest Bank: "a bank kínálatában folyószámlahitel termékünk már múlt hét óta elérhető, hitelkártya esetén hamarosan megjelennek ezek a termékek."
  • CIB Bank: "Ezen termékek esetén vizsgáljuk a bevezetés lehetőségét."
  • MKB Bank: "Szakértőink még vizsgálják annak lehetőségét, hogy a személyi kölcsönön felül más fedezetlen termékkel is piacra tud-e lépni bankunk."
  • Raiffeisen Bank: "Dolgozunk a piaci lehetőségek felmérésén."
  • UniCredit Bank: "A folyószámlahitel és a hitelkártya esetében még vizsgáljuk a megvalósítás lehetőségeit."

Mennyire esett vissza fióki forgalom?

Minden bank távoli (ahol csak lehetséges, internet- vagy mobilbankon történő) ügyintézésre kéri ügyfeleit, és a járványtól való félelem, valamint a Magyar Bankszövetség és az operatív törzs javaslatai eleve a bankfiókok elkerülésére ösztönzik az ügyfeleket. Megkérdeztük ezért a bankokat, mennyivel esett vissza az átlagos forgalmuk az elmúlt hetekben január-februárhoz képest. A kérdésre csak néhány bank válaszolt:

  • A Budapest Banknál a bankfiókokba betérő ügyfelek száma közel fele a járványhelyzet előtt megszokottnak, a kijárási korlátozás pedig minden bizonnyal tovább csökkenti majd ezt az arányt.
  • A CIB Banknál 70%-kal esett vissza a fióki forgalom.
  • Az MKB Bank fiókjainak ügyfélforgalma az elmúlt hetekben a korábbi időszakhoz viszonyítva kicsivel több mint 50%-kal esett vissza.
  • A Raiffeisen Bank fióki forgalma lokációnként változó mértékben, átlagosan 40%-kal esett vissza, jellemzően napi ügyintézésből van kevesebb.
  • Az UniCredit fiókjainak látogatottsága átlagosan a felére csökkent az elmúlt hetekben az év első két hónapjához képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm