11 °C Budapest

Padlón vannak a kamatok, mi? Erre inkább ne vegyél fel kölcsönt, megütheted a bokádat

2019. augusztus 2. 05:27

Növekvő bérek, könnyű hiteligénylés: csábító lehet, hogy szórakozásra és fogyasztásra vegyünk fel hitelt, de szakértők szerint még mindig nem jó ötlet eladósodni csak azért, hogy lenyűgözzük a szomszédokat, ismerősöket.

Javában benne vagyunk a nyárban, sokan már voltak nyaralni, többen pedig még most mennek. Sőt, van, aki már volt, de megy is. Szinte nincs olyan ember, aki ne akarna kicsit kikapcsolódni valahol, ki közelebb, ki távolabb otthonától.

Sokan viszont a mai napig hajlamosak ezért megfontolás nélkül is nagyobb anyagi áldozatot vállalni.

Nem újdonság: a magyarok többsége nem rendelkezik jelentős megtakarítással, nem tartalékol: hosszú távra szinte egyáltalán nem gondol a nagy többség (pl. nyugdíj), de azokból sincs sok, akik rövid távra, például a hirtelen kiadásokra felhasználható, néhány százezer forintos vésztartalékra, vagy a már említett évi egy nyaralásra tennének félre.

Pedig már egy belföldi nyaralás sem kétfilléres tétel: egy hosszabb, egy hetes kiruccanás a Balatonra, vagy más kedvelt turistacentrumokban bőven több százezer forintos kiadást jelent, főleg, ha gyerekekkel megyünk, tehát jócskán a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ha pedig szívesen élvezzük a luxust, vagy egzotikusabb helyre mennénk, természetesen még többet fogunk költeni.

Van, aki hitelből szereti

Anyagi felkészülés, megtakarítás nélkül sokaknak eszébe jut ilyenkor: majd egy személyi hitelből megoldjuk, vagy vásárolunk hitelkártyával. Nem csoda, hiszen nagyon egyszerű a fogyasztási hitelek igénylése: akár online, egy órán belül is kaphatunk például 3 millió forintot, ha elég magas jövedelmet tudunk igazolni és nem vagyunk fent a KHR-en. Ráadásul a személyi kölcsönök szabad felhasználásúak, így senki sem fogja megkérdezni, hogy mire is költöttük el azt a rengeteg pénzt.

Bár a stabil gazdasági kilátások, az egyre javuló bérek a biztonság érzetét keltik, nem szabad elfelejteni, hogy a kölcsönt - ugyan igen alacsony, akár 7 százalékos THM alatt is felvehetjük - vissza is kell fizetni

- jegyezte meg a Pénzcentrum megkeresésére Veres Patrik, a Bank360 szakértője

KATT! Keresgélj, kalkulálj - olcsó személyi kölcsönök ITT!

A törlesztőrészlet visszafizetése pedig bármikor komoly kihívássá válhat, ha a havi bevételeinkből már egyébként is nehezen jövünk ki hó végén. A Pénzcentrum kalkulátora szerint például 1 500 000 forint 5 éves futamidő alatt is nagyjából havi 30 000 forint törlesztőrészletet jelent, ha van legalább 250 000 forint igazolt jövedelmünk és a legkedvezőbb ajánlatok közül választunk, míg 180 000 forintos jövedelemnél már 32 000 forint feletti törlesztőrészlettel vehetünk fel kedvezőbb kölcsönöket, de nem ritka a 39 000 - 40 000 forintos törlesztőrészlet sem, attól függően, melyik pénzintézettől vesszük fel a hitelt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Még kockázatosabb a helyzet, ha már egyébként is van egy hitelünk, amelyet fizetünk, például egy lakáshitel, hiszen itt egy váratlan helyzet még nagyobb galibát eredményezhet.

A törlesztőrészletet akkor is fizetnünk kell, ha munkanélküliek vagyunk, vagy lebetegszünk. Megtakarítás, vésztartalék nélkül pedig egy-kettőre bajba kerülhetünk, hiszen a kiadások sokasodnak, miközben a bevételeink megcsappannak. Ha elég előrelátók vagyunk, ilyen esetre köthetünk hitelfedezeti biztosítást, amely megvédhet minket, ha megcsúsznánk a törlesztőrészlet fizetésével. A törlesztőrészlet 1-2 százalékáért havonta a biztosító vállalja, hogy munkaképtelenség esetén fizeti tovább helyettünk a törlesztőrészletet. Drágább csomagoknál pedig még több esetre biztosíthatjuk magunkat.

Természetesen nem csak nyaralásra igaz, hogy óvatosan és megfontoltan kell eljárnunk a pénzügyek tervezésekor. Már egy kölcsönből vásárolt mobil, tévé vagy számítógép, esetleg autócsere vagy lakásfelújítás kapcsán is érdemes elgondolkozni, hogy valójában mit tudunk nagy biztonsággal bevállalni.

Legyünk előrelátók, tervezzünk okosan!

Persze nem ördögtől való egy kölcsön felvétele. Megannyi olyan cél van, amelyhez indokolt lehet a használata. Veres Patrik szerint például érdemes olyan eszközökbe fektetni, amelyek hozzájárulnak a magasabb fizetéshez, hatékonyabb munkavégzéshez, vagy tartósan jobb életszínvonalhoz. Ilyen például egy képzés, ami jobban fizető álláshoz juttat minket, vagy a vállalkozásunk beindításához szükséges laptopok, készülékek beszerzése.

KATT! Találd meg a számodra legmegfelelőbb kölcsönt kalkulátorunkban

És legyen szó bármilyen kiadásról, érdemes észben tartani az alábbiakat:

  • Nem érdemes azért adósságot felhalmozni, hogy lenyűgözzünk másokat. Költsünk annyit és válasszunk olyan célokat, amelyek a lehetőségeinknek megfelelőek. Ha nincs félretéve több százezer forintunk egy luxusutazásra, keressünk valami kedvezőbb árfekvésű célpontot.
  • Ha hitelt veszünk fel, érdemes lehet hiteltörlesztési biztosításon is elgondolkozni. Havi összegért cserébe a biztosító ávállalja bizonyos ideig a törlesztést, ha keresőképtelenné válunk vagy tartósan megbetegszünk. Súlyosabb helyzetben pedig akár az egész tartozást is kifizetik helyettünk.
  • Nem mindegy, hogy melyik bank ajánlatát választjuk: használjunk hitelkalkulátort, hogy személyre szabottan a legkedvezőbb kölcsönt találhassuk meg.

És ne feledjük azt sem, hogy az igazán nyugodt pihenéshez, szükséges az anyagi biztonság érzése is. Próbáljunk meg megtakarítani és legalább 3 havi megélhetésünknek megfelelő összeget félretenni, hogy mindig legyen mihez nyúlni, a legváratlanabb helyzetekben is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem